Debrecenben az adventi ünnepségek során hagyomány, hogy a város és a történelmi keresztény egyházak vezetői közösen mondanak köszöntőt. Szokás az is, hogy az adventi vasárnapokat különböző kulturális programok színesítik. Idén ezt az „Adventi Ajándék” című sorozatot virtuális formában élvezhették az érdeklődők. A Kölcsey Központban rögzített műsorok a Debreceni Advent facebook oldalán követhetők. Az első alkalmon az 5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekarának koncertje szólt.
0:00
0:00
2020-12-02 |
A gyermekek keveset érzékelnek a körülöttük zajló helyzetből, hiszen a kézmosás, a COVID előtt is a mindennapi rutin része volt. Így a nevelőknek a gondozási protokollon sem kellett változtatni, mert az a járvány előtt is szigorú szabályok betartása mellett történt.
2020-12-02 |
Még csak hat hónapja rakták le az alapkövet, de már szerkezetkész a Debreceni Egyetem Innovációs Központja a Vezér úti ipari parkban. A tervek szerint 2021 tavaszán átadják a több mint 5000 négyzetméteres, háromszintes épületet a Debreceni Egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában.
Szokás szerint ezeknek az alkalmaknak a református Nagytemplom előtti főtér ad otthont, ahol több ezer ember gyűlik össze a város karácsonyfája körül. Ebben az évben a koronavírus járvány miatt ez a közös ünneplés is új formát öltött és az érdeklődők az online térben, a közösségi felületeken kísérhették figyelemmel a karácsonyi üzeneteket.
2020-12-01 |
A Debreceni Egyetem a Pécsi Tudományegyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel „Sport-, Rekreációs és Egészséggazdasági Kooperációs Kutatóhálózat létrehozása” címmel a sport- és egészséggazdaság területéhez kapcsolódó ökonómiai alapkutatások megvalósításában működött együtt az elmúlt több mint három évben.
4 évvel ezelőtt indult el a Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programja, a „SZÍV- ÉS ÉRKUTATÁSI KIVÁLÓSÁGKÖZPONT – IRONHEART” című projektje, amelyet az Európai Unió finanszíroz. A program célja az ér- és szívbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása. A projektben az intézmény több kutatócsoportja és több 100 kutató vett eddig részt. Elsőként Balla György professzort, szakmai vezetőt hallják.
0:00
0:00
Advent első vasárnapjával elkezdődik a karácsonyi készülődés időszaka, a keresztények számára a készülődés, várakozás a Megváltó érkezésére, Jézus Krisztus születésnapjára. Ezek a hetek minden esztendőben jelentősek, de ebben az évben, a járvány közepette, a veszélyhelyzet körülményei között még inkább jelentés-terhesek, és valószínűleg sokakban új gondolatokat, érzéseket ébresztenek, miközben elmélyíthetik az igazi, személyes kapcsolatot Istennel. Erre az első adventi vasárnapra Ézsaiás próféta szavaival foglamazta meg üzenetét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2020-11-29 |
A teljesen új és innovatív anyagról a Múzeumpedagógusok országos konferencián tarthatott előadást Pinczés Orsolya múzeumpedagógus, aki úgy látja ennek az újszerű kezdeményezésnek van jövője országos szinten is.
2020-11-27 |
Ebben az évben Debrecen város közgyűlése Hatvani díja elismerést adományozott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Intenzív Osztályának. Ez az ország egyik legmodernebb, 12 ágyas, muntidiszciplináris háttérrel rendelkező egészségügyi ellátó egysége. 1 hónapos kortól 18 éves korig biztosítja a súlyos, kritikus állapotú, speciális kezelést igénylő betegek komplex intenzív terápiáját.
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt