Derencsényi István a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség elnök-lelkipásztora, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője 42 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonul. Búcsúztatója karácsony másodnapján, december 26-án volt a Verestemplomban.
2020-12-29 |
Gál Judit a debreceni Kenézy Gyula Kórházban lát el szolgálatot a covidos betegek mellett. Elmondása szerint a beszélgetésnek mindenki örül.
2020-12-26 |
Szentesti ünnepi istentiszteletet közvetítettünk a debreceni református Nagytemplomból. Igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
„Zongora meditációk” címmel jelent meg Csorba Gergő több száz éves egyházi adventi énekeket feldolgozó albuma. A zenész még advent első vasárnapján határozta el, hogy egy ilyen témájú ünnepi lemezzel kedveskedjen az igényes, meditatív muzsika kedvelőinek. Az ősi dallamok, úgy tűnik kiállták az idő próbáját, ezt igazolják a felvételek is, melyekről Tóth Emese kérdezte a művészt.
0:00
0:00
2020-12-23 |
A folyamatos, biztonságos vérellátás érdekében a Vöröskereszt – az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve – több, kiszállásos véradást szervez még az év utolsó napjaiban. Hajdú-Bihar megye településeire utazva mindenkit arra buzdítanak, aki teheti, segítsen. A járvány miatt most még fontosabb minden egyes véradás, hiszen a megyei tapasztalatok szerint 30-50%-os a visszaesés. Szatmári Margit, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei véradásszervező koordinátora válaszolt kérdéseinkre
2020-12-22 |
Az ajándékozás csupán egy momentuma az ünnepnek, a szeretet kifejezésének egy módja, de nem az elsődleges és egyetlen, erről folytatjuk beszélgetésünket Pataky Nóra gyermekpszichológussal.
2020-12-20 |
Fekete Károly a Tiszántúli Reformtus Egyházkerület püspöke a karácsonyvárás 4. adventi vasárnapja előtt az ünnepi alkalomra megfogalmazott gondolataiban az angyali örömhír üzenetére emlékeztet, amely legyőzi az emberi félelmet.
2020-12-20 |
Komplex Egészségipari Multidiszciplináris Kompetencia Központ kialakítása a Debreceni Egyetemen új innovatív termékek és technológiák fejlesztése érdekében című projekt online projektnyitó konferenciájára került sor a Debreceni Egyetemen. A programot az intézmény a Richter Gedeon Nyrt. és a Medyag Kft. partnerségében valósítja meg. A célja olyan gyógyszeripari kompetenciák megszerzése, ami a közös gyógyszerfejlesztést jelenti.
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt