Hétvégén világszerte megemlékeznek a protestáns felekezetek arról, hogy 1517. október 31-én Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, ezzel útjára indult a reformáció.
2020-10-31 |
Második alkalommal szervezte meg a Kollégiumi Könyvtári Napokat a közelmúltban a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Az előadások között minden korosztály megtalálhatta a számára legérdekesebbet. A gimnazistáknak a tanulás megtanulásáról tartott előadást Kovács Csilla.
2020-10-29 |
A szakemberek egy olyan újgenerációs növényi eredetű fehérjeforrás létrehozásán, valamint termelés technológiai rendszer kiépítésén dolgoznak, amely a GMO-eredetű szójaimport csökkentését eredményezheti.
Egyedi zenei élményben lehet része azoknak, akik október 30-án meghallgatják a debreceni Református Nagytemplom Reformáció Ünnepi hangversenyét. A pénteken 18 órától kezdődő koncert kuriózuma, hogy egyszerre szólal meg a templom két orgonája, valamint a nemrég átadott új, 24 részes harangjáték Sárosi Dániel és Csorba Gergő orgonaművész közreműködésével. Így még nem párosították ezeket a hangszereket; lesznek olyan darabok is, amelyeknek ebben a formában itt lesz a premierje.
2020-10-28 |
Több debreceni állatvédő egyesülettel közösen dokumentumfilmet készített a Támogassuk a Rászoruló Állatokat Alapítvány. A film az állatvédők egy hétvégi napját, illetve a hazai állattartást mutatja be. A cél, hogy összefogással, közösen segítsenek a rászoruló állatokon. Emellett elindítottak egy adománygyűjtést is, amelyhez december 20-ig lehet csatlakozni.
2020-10-28 |
Bő fél év szüneteltetés után újraindítja menetrend szerinti járatait Németországba, Münchenbe a Lufthansa a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről. A koronavírus járvány miatt világszerte radikálisan visszaesetett a légi közlekedés forgalma, ez a cívisvárosra is igaz. A korábbi évek rekord utasszámai után idén a túlélés a cél – erről beszélt rádiónknak Vajda János, a repteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője. Jelenleg a Wizzair londoni menetrend szerinti járata az egyetlen, amivel rendszeresen repülhetnek innen az utazók, emellé most pozitív lépésként zárkózik fel a müncheni desztináció október 26-ától. A repülőtér a gépkarbantartás és a teherforgalom területén is próbál bevételhez jutni.
2020-10-27 |
Az EPAM támogatásával korszerű számítógépterem jöhetett létre a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A világ vezető szoftverfejlesztő cégének leányvállalata számítógépeket, monitorokat és projektort adományozott a kar számára. Emellett a cég szakemberei oktatják is a hallgatókat, akik ezzel részben gyakorlati tudást szereznek, ami a későbbiekben munkalehetőséghez juttathatja őket.
A Református Ifjúsági Találkozó Debrecenben lesz és már jelentkezhetnek a kiscsoport vezetők mentorai és a szervezetek. Jövő év elején egy helyszínbejárás is tervben van és hamarosan kiderül a fesztivál témája is.
2020-10-23 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áhítatos könyvébe 200 rövid üzenetet, elmélkedést szerkesztett egybe. Ezek a szövegek az elmúlt években a Kossuth rádióban hajnali  imádságként hangzottak el, és most egy tematikus válogatásban, nyomtatott formában vehetik kezükbe az olvasók. A Kálvin Kiadónál megjelent könyvet hivatalosan október 29-én, 18 órától mutatják be a közönségnek a debreceni Kölcsey Központban, az alkalmat az egyházkerület közösségi internetes felületén is közvetítik majd. 
2020-10-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt