A Debreceni Református Hittudományi Egyetem hagyományaihoz híven a Magyar Tudomány Hónapja programsorozathoz kapcsolódva tartja doktoravató ünnepi ülését. Az esemény az előző tanévben a koronavírus járvány miatt elmaradt, idén azonban, szigorú járványügyi óvintézkedések mellett, személyesen vehette át oklevelét 9 doktor és egy habilitált doktor.
2021-12-02 |
Bartha Elek oktatási rektor-helyettes elmondta: Magyarország legrégebbi intézményéről van szó, amely ma ott van a világ jegyzett egyetemei között a 30 ezer hallgatójával, 42 ezer egyetemi polgárával, 73 alapképzési és 87 mesterképzési szakával.
A Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Központ a most zárult közös pályázatban a klinikailag nem, vagy csak részben megoldott problémákra keresett molekuláris magyarázatokat.
Következetesen, folyamatosan támogatja kiemelkedő tudású, elkötelezett hallgatóit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, ami "Akkreditált kiváló tehetségpont"-ként szerepel a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének országos nyilvántartásában.
2021-11-28 |
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Debrecennel és Miskolccal, illetve a Debreceni és a Miskolci Egyetemmel közösen szervezi meg a 2024-es Európai Egyetemi Játékokat, amely óriási sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el.
2021-11-25 |
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának szakemberei egy három éve indult „Re-Connekt/ Re- Collect” elnevezésű kutatási programhoz csatlakozva gyűjtötték és elemezték a gyermeknevelés hidegháborús sztereotípiáit.
Európában legközelebb Bécsben érhető el, a világ vezető sportmérnöki intézete pedig Angliában található. A nappali tagozatos mesterképzés 2022 szeptemberében indul, célja hogy olyan mérnökök kerüljenek a hazai és nemzetközi munkaerőpiacra, akik a sport különböző területein végezhetnek majd kutatásokat sport-, rehabilitációs- és testedzési eszközöket tervezhetnek, fejleszthetnek, emellett képesek lesznek a sport- és fizikai teljesítmények mérésére is.
Néprajzkutatók, történészek, hadtörténészek, muzeológusok több éves közös kutatómunkájának eredményeként, az első világháború polgári hatásait vizsgáló kiadványokat mutatott be a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke.
Az intézmény jogelődje 1971. október 15-én kezdte meg működését 90 hallgatóval, 10 oktatóval és 9 óvónővel és ekkor még csupán az óvodapedagógus képzést tűzte ki célul. Az azóta eltelt fél évszázad alatt azonban a pedagógusképzésben és a gyógypedagógia területén is ismertté vált a kar. Jelenleg 5 alapszakra várják a felvételizőket az 1750 hallgatóval és 43 oktatóval működő főiskolára.
3,4 milliárd forintból, részben pályázati, részben egyetemi forrásból valósították meg a főépület közelében létrejött, több mint négyezer négyzetméteres egyedülálló kialakítású, a legújabb trendekhez igazodó Learning Centert.
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt