Miklósi Erzsébet a Kelet- Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központot vezette öt éven át. A szakember szeptember elsejétől a Nyugat- Magyarországi Központ élén szolgál. Itt 60 munkatárs és 350 nevelőszülő valamint számos lakásotthonban élő gyermek várja. Miklósi Erzsébetet a napokban búcsúztatták és egyúttal beiktatták az új vezetőt is.
2023-08-29 |
Pazár István 110 évvel ezelőtt alapította a Miskolci Vízművet. A rendszer több részét a mai napig használják. Emléke előtt tisztelegve, nemrég megkoszorúzták a Miskolci Vízművek tervezőjének, későbbi igazgatójának sírját a Mindszenti Evangélikus Temetőben.
2023-07-21 |
Az Európa Rádió debreceni szerkesztősége hivatalosan is a Könyv barátai hálózat tagja lett. Az olvasást, az irodalmat népszerűsítő civil szerveződés tavaly indult el a városban, és mostanra félszáznál is több tagja van, köztük kulturális intézmények, iskolák, vállalkozások.
2023-06-30 |
A Kelet- Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ számos sikeres programot szervezett 2022-ben. Az intézmény munkáját magánszemélyek mellett cégek is támogatták. A központ egyik nevelőszülője Szent Anna a Nevelőszülőkért díjban részesült, amelyet 2019-ben alapított a Belügyminisztérium, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára. Emellett az intézmény vezetése több nevelőszülőt is elismerésben részesít a december 15-ei karácsonyi ünnepségén a Nagytemplomban, ahol a gyermekeket is játékokkal köszöntik.
2022-12-16 |
Már fél éve, hogy szinte megduplázódott a Kelet- Magyarországi Református Nevelőszülői Hálózathoz, azaz január elseje óta Kelet - Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központhoz tartozó család és gyermek létszám. Sok új feladat hárult a központra, amelyről Miklósi Erzsébetet, a Kelet- Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központhoz vezetőjét kérdeztük.
2021-06-12 |
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Ifjúsági önkéntes közösségek hálózata” című programja keretében olyan ifjúsági önkéntes hálózat alakult ki, amely 15 ezernél is több fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy a középiskolai közösségi szolgálat után folytathassák az önkéntességet.
2021-04-08 |
Évekkel ezelőtt indult el egy olyan uniós támogatottságú nemzetközi program, ami a termálvizek, gyógyfürdők jobb hasznosítását, az érintett európai régiók együttműködését, tapasztalatcseréjét célozta. Ennek a projektnek az eredményeként az itthoni partnerek, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar Megye összefogásában most megalakult a Kelet-Magyarországi Zöld Gyógyfürdő Hálózat, amelynek tagjai – önkormányzatok, üzemeltetők, szakemberek, tudósok – a napokban tartották a szerveződés első online előkészítő megbeszélését.
2021-03-21 |
15 éves a hazai állami úthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az egykori jogelőd cégek átalakulásával jött létre a társaság, amely ma már 6.200 dolgozójával 32.000 kilométer üzemeltetéséért felel. Az évek során változtak a feladatok, a Közúthoz került például az autópályák és a települések közti kerékpárutak fenntartása. Szoták Zoltánnal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságának igazgatójával beszélgettünk.
2020-10-22 |
150 család kaphatott tartós élelmiszer csomagot és cipősdoboz ajándékot. Az ünnepségen ötszázan vettek részt a debreceni Nagytemplomban, ahol idén is kitüntették az év nevelőszülőit és munkatársait, valamint a kiváló tanulmányi eredményt elért gyermekeket.
2019-12-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola