Ezzel a címmel tartott előadást Nagy-Károly Zsolt PhD, főiskolai docens a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Kollégiumi esték című sorozatának legutóbbi, a koronavírus-járvány után az első rendezvényén.
2021-10-19 |
Ha Isten és az ember kapcsolata vetődik fel, akkor gyakran szembesülünk olyan kérdésekkel, amelyekre nem könnyű választ találnunk. Ezeket a kérdéseket gyakran feltesszük magunknak, de másnak nem mindig merjük. Mi most sorozatunkban erre vállalkozunk. Mit jelent Jézus Krisztus személye az Istenhez fűződő kapcsolatunkban. Miért higgyünk benne? Miért kell feltámadni, ráadásul a saját testünkben, ha egyszer meghaltunk, átkerültünk a túlvilágra és ott jó helyen vagyunk?! Most ezekre a kérdésekre keressük a választ Dr. Gaál Sándorral, a Nyírségi Református Egyházmegye esperesével.
2021-03-27 |
A tiszántúli reformátusok 1570. július 26-án zsinatot tartottak Csengerben és egy hosszú hitvitában kiálltak a Szentháromság tétele mellett. A Méliusz Juhász Péter szerkesztette hitvallás a Szentírásra alapozva fogalmazza meg az Atya-Fiú-Szentlélek isteni hármas egységét. Ez szemben állt az Erdélyben akkor egyre jobban terjedő unitárius, avagy antitrinitárius vallással. A csengeri hitvallás és zsinat jubileumának tiszteletére ünnepség lesz október 4-én 15 órától a nagy múltú szatmári településen, ahol a templom falán egy dombormű jelzi majd a 450 éves esemény emlékét.
2020-10-04 |
Pál apostol mondta, hogy mindent megvizsgáljatok, és ami jó, azt megtartsátok. Érdemes ilyen szempontok szerint hallgatni a popzenét is. Ha valaki hívővé válik, nem jelenti azt, hogy maga mögött kell hagynia a popzenét.
0:00
0:00
2020-07-09 |
A Kiss Tihamér László Képzési Ösztöndíj Program a tanító pályára készülő fiatalokat rendszeres tanulmányi ösztöndíjjal támogatja, egy félév alatt akár 125 ezer forintot is kaphatnak a hallgatók. Aki az idei pótfelvételi eljárásban jelentkezik tanító szakra, a térítési díjának több mint 90 százalékát is fedezheti az ösztöndíj. Egy évfolyamon 30 hallgatót tud támogatni az egyetem, a saját költségéből létrehozott és finanszírozott ösztöndíjjal.
2020-07-07 |
Online formában zajlanak a Szólj be a papnak! programsorozat eseményei, hiszen a szervezők szerint a lelki táplálékra továbbra is szüksége van az embereknek. A következő találkozó április 25-én, szombaton este 6 órakor lesz, amikor videókonferencián négy püspök válaszol az érdeklődők kérdéseire.
2020-04-26 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt