Az Esztenás táncház 2003-ban indult útjára sok lelkes fiatal önkéntesnek köszönhetően, akik elkötelezettek voltak abban, hogy Miskolcon legyen rendszeres és kiszámítható módon táncház.
2023-06-16 |
70 éves a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, mely 1953-ban alakult akkor még Építők Népi Tánccsoportja néven. Az együttes vezetője 1994-óta Tiszai Zsuzsa. Debrecen egyik legmeghatározóbb néptánccsoportja egy teljes évet átölelő programsorozattal ünnepli a kerek évfordulót. Minden eseményüket áthatja az emlékezés, de a jubileum megünneplését egy hétbe sűrítik novemberben.
2023-04-20 |
A 44 éve alakult néptáncegyüttes a Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában kapta ezt az elismerést. Filep László az együttes művészeti vezetője rádiónknak elmondta, hogy ez az egyik legrangosabb díj, amelyben munkálkodásuk elismeréseként részesültek.
2022-11-27 |
„Tánc-Szin-Világ” címmel egész estés gálára készül a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, amelyet november 27-én a miskolci Művészetek Házában láthat a közönség. Az első részben autentikus néptánccal mutatkozik be több korosztály, majd a második részben táncjátékot adnak elő.
2022-10-28 |
Azóta a próbákat is át kellett alakítani, hogy megfeleljenek a járványügyi szabályozásoknak, de a felnőtt csoport még így se tud személyesen próbálni. Viszont sok idő jut így a tánctechnikai képzésekre (forgatás, ritmus gyakorlatok), ami amúgy is erőssége ennek a táncegyüttesnek. Már a nyári táborokra készülnek, hiszen sok tájegység anyagát szeretnék feldolgozni, hogy a novemberben várható miskolci fellépésre teljes legyen a repertoár.
2021-02-13 |
10 éve alakult meg Miskolcon a Városszéli Betyárok néptánccsoport, Bayer Attila és Nyíri Gábor oktató, néptáncos vezetésével. Elsősorban felnőtteket várnak a foglalkozásokra, különlegesség, hogy csak férfi táncokat tanítanak, de leányok is részt vehetnek az oktatáson. Hétfő esténként tartják a próbáikat, ahova várnak minden táncos kedvű embert szeretettel.
2020-02-26 |
Fennállásának 65. évfordulóját ünnepelte a Bodrog Néptáncegyüttes Sárospatakon. Ebből az alkalomból több programból álló rendezvénysorozatot szerveztek.
2019-06-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola