A program lényege, hogy a jelentkezők elvállalják egy-egy közterület gondozását önkéntesen és térítésmentesen. Öntözik például az ott elhelyezett virágfákat, virágokat, javítják a padokat, szemétgyűjtőket, karbantartják az örökbefogadott közterületen lévő játszótéri homokozót, gondozzák az emlékhelyeket, emlékparkokat. Eddig tizenkét örökbefogadó jelentkezett. Mivel a kezdeményezés nagy népszerűségnek örvend a lakosok körében, tervezik a jelentkezési lehetőség újra indítását.
2022-07-14 |
A fedett árusító helyek mellett szabadtéri színpad és kiszolgálóhelyiségek is szolgálják az embereket. Az ünnepségen beszédet mondott Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár, aki egyebek mellett elmondta: az utóbbi tíz évben megháromszorozódott a helyi piacok száma Magyarországon.
2021-07-11 |
A létesítmény megvalósításához szükséges 21 millió forintot pályázaton nyerte el a Kerekestelepi Református Egyházközség. Ezt megtámogatva az önkormányzat rendelkezésre bocsájtotta a szükséges területet.
2020-09-25 |
A Debrecen 2030 program keretében hét hónap alatt elkészült fejlesztés során 11 ezer négyzetmétert építettek át a szakemberek a Dósa Nádor téren és a Csapó utca egy szakaszán. A tér mellett az újjászületett virágpiac várja a vásárlókat és az árusokat 128 pulttal és 4 pavilonnal. A cél az volt, hogy az ilyen módon kialakított közösségi helyszín  csatlakozzon a főtérhez és a korábbinál nagyobb legyen a zöldfelület.
2020-08-19 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt