Focitornát rendeznek november 13–án a Nyírségi-, a Szatmári-, és a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyék lelkészei számára Nyíregyházán.
2021-11-09 |
Évről-évre nő a versenyzők létszáma a Spartacus Torna Klubnál, ahol jelenleg 150-en készülnek a különböző megmérettetésekre. Gaál Krisztina a klub edzője rádiónknak elmondta, hogy a pandémiás helyzetben is igyekeznek minél több versenyszituációt teremteni a sportolóiknak.
2021-04-25 |
Debrecenben júniusban kerül megrendezésre a 3x3-as női és férfi kosárlabda olimpiai kvalifikációs torna. Az eseményt még tavaly Budapesten szerették volna megtartani, de a vírushelyzet miatt idén a Nagytemplom előtti főtéren szerezhetnek utolsó alkalommal kvótát a csapatok a Tokiói világbajnokságra. Dr. Szabó Tünde Sportért Felelős államtitkárt hallják.
2021-03-02 |
Ez a két szakág bizonyára sokaknak ismeretlen, pedig már az 1800-as évek végén voltak kerékpárlabda meccsek Magyarországon. A nyíregyházi EB-ről, annak jelentőségéről, és persze teremkerékpáros szakágról is beszélgetünk Törzsök Zsolttal, a Magyar Kerékpáros Szövetség alelnökével.
2021-02-09 |
Augusztus 25 és szeptember 5 között idén hatodik alkalommal rendeznek 3x3-as világversenyeket a Kossuth téren. Az U18-as világbajnokság a vírushelyzet miatt elmarad, helyette Ifjúsági Fesztivál néven öt napos tornát láthat a közönség. A profi csapatoknak kiírt Word Tour Masters pedig három fordulós lesz.
2020-08-27 |
A Vénkerti Diáksport Egyesület torna szakosztályából a versenyzők, 2017 április 11.-én igazoltak át Debreceni Egyetem Atlétikai Clubhoz. A Debreceni Egyetem nagyon pozitív irányban támogatja az egyetemisták, fiatalok sporttevékenységét, így lehetőséget biztosított a Debrecen város utánpótlás fiú tornasportjának, hogy a mai követelményeknek megfelelő létesítményben tudjanak edzeni, felkészülni a versenyekre. Ezért alakult meg a DEAC tornaszakosztálya.
2020-02-04 |
Napjainkban még mindig keveset hallunk a gyógytornáról. Valljuk be, legtöbbünkben még mindig az iskolai gyógytorna képe él, vagy amikor megkapjuk a beutalónkat a helyi SZTK-ban. A szakma dinamikusan fejlődik, de az emberek nagy többsége szívesebben jár fizikoterápiás kezelésekre, mint gyógytornára. Pedig hosszú távon a gyógytorna a leghatékonyabb kezelési mód a derékfájás, gerincbántalmak, hátfájás, lúdtalp, nyaki fájdalom, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok esetében.
2019-06-20 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt