Április 22-én Miskolcról rajtol el a 117 kilométeres verseny. Az eddigi női és férfi egyéni versenyszám mellett idén is lesz páros kategória. A szervezők idén is nagyon számítanak a váltó- és frissítőpontként nélkülözhetetlen szerepet vállaló települések – Sajóvámos, Szikszó, Hernádkércs, Abaújszántó, Vizsoly, Gönc, Kéked, Nyizna Mysla és Krasna önkormányzataira.
2023-02-10 |
Március 4-én rendezik idén az V. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XXI. Nemzetközi Böllérversenyt Nyíregyházán. Az előzetes regisztrációk alapján legalább 18 csapat már biztosan megméretteti magát és közel húszezer látogatóra van kilátás - hangsúlyozta rádiónknak Támba Miklós főszervező.
2023-01-30 |
A tavalyi sikeres jelmezes futás után újra megrendezik 2023. február 18-án a népszerű élményfutást. A rendezvényre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeznek majd indulók.
2023-01-07 |
Kárpát-medencei egyháziének versenyt szerveztek a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán. Többen az egy éve megjelent új református énekeskönyvből választottak maguknak éneket. A verseny célja az is, hogy felélesszék azt a korábbi hagyományt, hogy a református kollégiumokban általában voltak kvartettek, vagyis négytagú együttesek, akik mindannyian egy-egy szólamot adtak elő, vagyis gyakorlatilag mindent el tudtak énekelni amit egy nagy kórus, csak itt egy-egy fő felelt a szólamokért.
2022-12-14 |
A válogatott terepultrafutó Belus Tamás mindig örömmel edz a napkori erdőben. November 26-án itt rendezik meg a II.András napi Terepfutóversenyt, amelyen ő is rajthoz áll.
2022-10-31 |
A versenyre magánfőzők és bérfőzetők jelentkezhetnek november 3-ig. A Tokaj-Hegyalja magasabb fokon elnevezésű eseményt Tállyán rendezik meg november 5-én, szombaton, ahol neves zsűri bírálja el a párlatokat.
2022-10-28 |
A megmérettetésre összesen 152 kategóriában lehet nevezni a 6 évesektől a szenior korosztályig, vagyis a 35 év felettieknek is lehetősége nyílik a versenyzésre. A nevezés október 4-én éjfélkor zárul. Nagyszámú hazai és nemzetközi mezőnyre számítanak a szervezők.
2022-10-05 |
Harmadik alkalommal járták be Zemplén és Abaúj legszebb tájait a Zemplén Historic Regularity Rally résztvevői. Az idei esemény is sok látványosságot tartogatott a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt, aminek köszönhetően Sárospatakon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a megmérettetés.
2022-09-30 |
A Borovets térségben megrendezett rádiós tájfutó világbajnokságra 22 ország, 250 sportolója adta le nevezését. Kovács Attila Gábor a 70 éven felüliek kategóriájában képviselte hazánk színeit. A világbajnoki aranyat az RH-számban és a foxoring versenyszámban szerezte.
2022-09-22 |
Egy szabadon választott magyar népmese illusztrációját kell beküldeni szeptember 15-én 18.00 óráig. Az alkotásokat A/4-es méretben, tetszőleges technikával és bármilyen eszköz használatával lehet elkészíteni.
2022-09-09 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt