A koronavírus világjárvány miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány Magyarországon. A rendelkezések több pontja érinti a református egyház életét, intézményeit is. A Károli egyetem bezárt, a Bethesda gyermekkórházban látogatási tilalom van. Az istentiszteleteket – ha korlátozásokkal is – de megtartják vasárnap. A Magyar Református Szeretetszolgálat felajánlotta segítségét, hogy kapnak-e feladatot, az egy mai megbeszélésen dőlhet el. Az alábbi összeállításunkban megpróbáljuk összeszedni, hogyan változnak meg a hétköznapok a Református Egyházon belül a veszélyhelyzet miatt.
2020-03-13 |
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Ellátási- és Vagyonkezelési Szerződés alapján működteti a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonát. Az intézményben magas színvonalú szakmai munka folyik. Az intézet mindennapjairól Vári Zoltánt intézményvezetőt kérdeztük.
2019-12-27 |
Lebomló dobozokban viszik haza az ebédet a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény ellátottjai. Az ország egyik legmodernebb konyháját tavaly novemberben adták át. Ezt a Magyarországi Református Egyház saját forrásból, kormányzati és uniós támogatás nélkül, önerőből építette. A konyhán napi 600 adag ételt főznek, amelyet a Cédrus ellátottjai kapnak - köztük hajléktalanok, fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek.
2019-11-07 |
Az országos kompetenciamérések alkalmával az általános iskolákban minden 6. és 8. évfolyamos tanuló szövegértési és matematika-feladatlapot tölt ki. A mérés figyelembe veszi a tanulók szociokulturális hátterét is, valamint a szülők iskolai végzettségét. Az újhelyi iskola az országos rangsorban is előkelő helyen szerepel, 2442 intézmény közül a 19. helyen áll.
2019-10-20 |
Hálaadó ünnepi istentisztelettel avatták fel a Kisújszállási Református Egyházközség fenntartásában működő Kisharang Óvoda új épületét.
2019-10-01 |
Az új felület nagymértékben segíti a betegeket abban, hogy információt szerezzenek betegségükről, az orvosokról, a terápiákról, a szakrendelésekről, illetve tájékozódhatnak a helyszínekről.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola