A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma az idén ünnepli a középfokú agrárképzés elindításának 80. évfordulóját. Jubileumi programsorozatát kollégium- és haranglábavatóval nyitotta meg a pallagi középiskola. Első ütemben a kollégium energetikai korszerűsítése történt meg 120 millió Ft-ból, most pedig 180 millió Ft értékben a teljes belső teret felújították. Az épület udvarán található harangláb faszerkezetének megújítását egy régi diák finanszírozta.
1949. május 8-án alakult meg, akkor közel 50 oktatóval és 150 diákkal. A cél az volt, hogy erősödjön a természettudományos képzés az intézményben.
Stílusosan a Zene világnapján, október elsején költözött vissza régi otthonába, és ünnepi koncerttel avatta fel kívül-belül megújult épületét a debreceni Zenede, azaz a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
2019-10-02 |
Stratégiai modellt dolgoznak ki nemzetközi partnerek bevonásával Hajdú-Bihar és Borosod megyékben a gyógyfürdők fenntartható kezelésére. A több mint három éves projekt részleteiről tanácskoztak a partnerek a debreceni megyeházán, ahol jelen volt az egyik érintett térség, Hajdúszoboszló képviseletében Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója.
2019-10-02 |
Az országos rendezvénnyel egy időben, de attól mégis függetlenül megszervezett hét szinte mindenkinek kínál programokat. Minderről Bálint Ágnessel, a könyvtár igazgató-helyettesével beszélgetettünk.
2019-09-30 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel, valamint a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület Rendvédelmi Utánpótlás Szakosztályával közösen különleges sportnapot rendezett az egyetem hallgatói számára, akik a jelen lévő rendvédelmi szervek munkatársai irányításával gyakorolhatták az önkéntességet. A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Sportpályán tartott rendezvény célja az egészségfejlesztésen kívül, hogy az önkéntes munka szerepét tapasztalják meg a hallgatók, mellyel a hatóságokat segíthetik egy esetleges természeti katasztrófa esetén.
2019-09-30 |
A szív- és érrendszeri betegségek több mint a fele megelőzhető - erre hívják fel a figyelmet világszerte szeptember utolsó vasárnapján, a Szív Világnapján. A programot idén a Debreceni Egyetem közreműködésével rendezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága a Nagyerdei Stadionnál. A Kardiológiai Klinikán évente egy magyar kisvárosnyi embert, mintegy 40 ezer beteget kezelnek. Infrastruktúrában és humán erőforrásban is nagyon jó lehetőségek vannak, sokat tehetnek az orvosok a betegekért, de nem annyit, mint amennyit ők tudnának saját magukért, ha figyelnének az életmódjukra. Ezért kell erről a témáról beszélni. Legalább egyszer egy évben - hangsúlyozta Csanádi Zoltán, a DE ÁOK Kardiológiai Intézet igazgatója, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, elsőként őt hallják Buzás Bori összeállításában.
0:00
0:00
Az Autisták Országos Szövetsége tizedik Info-Pont irodáját adta át, ezúttal Debrecenben. Az elsősorban szülői ernyőszervezet 30 esztendeje képviseli hazánkban az autizmussal élő családok érdekeit. Fő tevékenysége az autizmusban érintett emberek jogainak védelme, a szülősegítés és képzés, egyfajta közösségteremtés. Az AOSZ és közel 100 tagszervezete munkájának eredményeként egyre több, az autizmusban érintett család kaphat szakszerű segítséget és tájékoztatást az őket érintő kérdésekben.
2019-09-26 |
Különleges Csontváry-projekttel, kvízestekkel, rendhagyó tárlattúrával, kortárs tánccal, zenés színházzal és rengeteg koncerttel ünnepli idén a MODEM a 13. születésnapját 9 napon keresztül. Szeptember 28. és október 6. között szokatlan és rendhagyó programokkal várják az érdeklődőket.
0:00
0:00
2019-09-26 |
A honvédelmi nap során lézerfegyver, vadászgépszimulátor, fegyver- és közelharc-bemutató várta a honvédség iránt érdeklődő fiatalokat, valamint oktatási-kutatási együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium vezetői.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt