Hajós Alfréd díjjal tüntették ki Asztalos Józsefet, a Debreceni Tigrisek Kosársuli egykori alapítóját és a Debreceni Kosárlabda Akadémia edzőjét, valamint a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája testnevelő tanárát, a sportág egyik meghatározó egyéniségét. 40 éve foglalkozik eredményesen Debrecen oktatási intézményeinek és sportklubjainak fiataljaival. Edzői pályafutása az utánpótlás-nevelésben teljesedett ki, számtalan korosztályos válogatott játékost köszönhet neki a magyar kosárlabdasport.
2019-11-14 |
2004-ben nyílt a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában az intézmény nevét viselő galéria, mely az iskola legnagyobb közösségi terében kapott helyet. Az idén 15 éves Dóczy Galériában évente 2-4 nagyobb kiállítás nyílik, művészek, alkotó tanárok munkáiból. Most látható az 55. tárlat, mely négy pedagógus alkotásait mutatja be.
2019-11-14 |
A Szenior Egyetem programot azoknak az érdeklődőknek ajánlják, akiknek legalább középfokú végzettségük van, és szívesen fejlesztenék tudásukat a tudomány, a technika, a művészetek mai eredményei, érdekességei köréből. A felsőfokú végzettséghez nem vezető, ingyenes képzés időtartama 2 félév. A képzés végén a hallgatók tanúsítványt kapnak. A programra előzetes jelentkezés szükséges.
2019-11-14 |
Az ősz folyamán nemzetközi továbbképzésen vehettek részt a debreceni Állatkert gondozói. Három munkatárs utazott Athénba, Magyarországot egyedül ők képviselték az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által szervezett komoly szakmai felkészítésen, ahol az állat-tréningek legújabb ismereteit sajátíthatták el. A Nagyerdei Kultúrpark igyekszik minél több ilyen alkalmat kihasználni, hogy amúgy is magas színvonalú munkát végző állatgondozói első kézből szerezhessenek nemzetközi tapasztalatokat.
2019-11-13 |
Szív- és érkutatási konferenciát tartottak a Debreceni Egyetem Szív- és Érkutatási Kiválóságközpont eddig elért eredményeiről. Az Ironheart program 2016-ban indult azzal a céllal, hogy új laboratóriumi módszereket és új gyógyszereket vezessenek be. A kutatásban 11 kutatócsoport 130 embere vesz részt, köztük fiatal debreceni tudósok is. A rip. Budai Lilla.
0:00
0:00
Az idén is megtartotta Debrecen város önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az ipar napjai elnevezésű közös rendezvényét. A találkozón a Műszaki Kar képzési és kutatási elképzeléseit, valamint a város gazdaságfejlesztési terveit ismerhették meg az érdeklődők, amelyen átadták a Beckhoff laboratóriumát is. A kétnapos program keretében a Műszaki Kar Aulájában csaknem 50 cég mutatkozott be, elsősorban a képzésben együttműködő ipari partnerek, amelyek gyakorlati helyet biztosítanak a hallgatóknak, akik végzés után gyakran ennek köszönhetően találnak helyet a munkaerőpiacon.
0:00
0:00
Már nyolcadik alkalommal szervezi meg csokigyűjtő akcióját a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete. A terv idén is 2-3 ezer mikulás csomag megtöltése. A jótékonysági akcióban a BAGE, a Debreceni Kör Dáma Egyesület, a Debreceni Karitatív Testület, valamint partnereik gyűjtik a csokoládét, amelyet a december 16-i – Lovardában rendezett – “Szeretve lenni jó!” gálaesten adnak át a gyermekeknek. A város pedig a működésben is segíti az egyesületet.
2019-11-11 |
Határainak megnyitásával három évtizeddel ezelőtt Magyarország megtette az első lépéseket, hogy utat nyisson Németország egyesüléséhez és egy egységes, szabad Európa megteremtéséhez. A Páneurópai Piknik megrendezése, valamint a berlini fal lebontásának 30. évfordulója alkalmából a Deutsches Kulturfórum és a MODEM projektkiállítás keretében mutatja be a magyar kerítésbontástól a határnyitásig, illetve a békés forradalomtól a német egységig tartó időszakot.
2019-11-11 |
Az Alföld folyóirat szerkesztősége már a 60-as évektől jutalmazza nívódíjjal a kiemelkedő munkát végző szerzőit, ez az esemény a 70-es évektől a Debreceni Irodalmi Napokhoz kötődik, idén is három elismerés talált gazdára november 5-én a Nagyerdei Víztoronyban. A 2019-es Alföld-díjat Németh Zoltán költő-irodalomtörténész, Bengi László irodalomtörténész és Térey János debreceni költő-író-drámaíró kapta. Térey János posztumusz elismerésben részesült, özvegye, Harmath Artemisz vette át a díjat.
2019-11-11 |
Az ország egyetlen ilyen jellegű szórakoztató intézménye a november elsejei ünnepi hosszú hétvégén még fogadta a látogatókat. Most a téli időszakra bezár, hogy kapuit jövő tavasztól a jubileumi 60. évét ünnepelve, megújulva, a tervek szerint új attrakcióval kiegészülve nyithassa meg. Ezért már ebben a szezonban is sokat tettek. Az idei feladatokról, programokról, látogatói számokról Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezetője számolt be.
2019-11-09 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt