DEAC 100 címmel jelent meg a Debreceni Egyetem Atlétikai Klubjának történetét feldolgozó könyvsorozat első kötete a klub jubileumi évének alkalmából. A mű az első 25 évet mutatja be, egyfajta forrásgyűjtemény, amely komoly kutató és levéltári munka eredményeképpen született. A tervek szerint minden évben megjelenik a következő 25 évet feldolgozó kiadvány.
0:00
0:00
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program keretében 1,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyert az egyházkerület, melyből 3 debreceni templom is megújulhat a jövő év közepére. A Kistemplom, a Kossuth utcai Verestemplom, valamint a Debreceni Egyetemi Templom a külső-belső megújulás után turisztikai célokat is ellát majd.
2019-09-15 |
Ismét kinyitják kapuikat éjszaka a templomok az Ars Sacra Fesztivál keretében. A szeptember 14-i eseményen több ingyenes programmal is várják az érdeklődőket Debrecenben.
2019-09-13 |
Szokatlan rendezvényre készül a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat szervezőcsapata, ugyanis Papok és harcosok címmel várja az érdeklődőket a Ronin Akadémia Menyhárt téri edzőtermébe szeptember 17-én. Itt papnak, tábori lelkésznek és edzőnek teheti fel bárki provokatív kérdéseit.
0:00
0:00
2019-09-12 |
A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagjai immár kilencedik alkalommal rendezik meg szeptember 13-án és 14-én a Debreceni Kézműves Fesztivált.
2019-09-12 |
Kobayashi Ken-Ichiro japán karmester is vendége lesz az évad végén a debreceni Kodály Filharmonikusoknak, akik a Beethoven emlékévben a zeneszerző mind a 9 szimfóniáját eljátsszák, ezek közül az utolsót vezényli majd a japán mester. De ezen kívül is számos zenei csemegét tartogatnak a koncertközönség számára a művészek.
2019-09-12 |
100 éves a Debreceni Egyetem Atlétikai Klubja. Ebből az alkalomból szeptember 13-án tartják a centenáriumi évadnyitó ünnepséget, és jövő év májusáig folyamatosan zajlanak az évfordulóhoz kapcsolódó programok. A Debreceni Egyetem Atlétikai Klubja 6 sportágban rendelkezik NB 1-es csapattal, 2600 igazolt sportolója van, de ezen kívül több ezren vesznek részt a tömegsportban. 21 sportágat működtet a DEAC.
Ebből az alkalomból szeptember 13-án tartják a centenáriumi évadnyitó ünnepséget, és jövő év májusáig folyamatosan zajlanak az évfordulóhoz kapcsolódó programok., a szakosztályok ünnepi mérkőzései, ünnepi közgyűlés, illetve családi nap. Szintén 13-án adják át a teniszcsarnokot. Bács Zoltán kancellárt hallják.
Szeptember 7-én, szombaton délelőtt a debreceni református Nagytemplomban tartotta ünnepi tanévnyitó közgyűlését a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Itt tettek fogadalmat azok a fiatalok, akik most nyertek felvételt az intézménybe. A 2019-2020-as tanév örvendetes újdonsága, hogy a teológus, teológus-lelkész hallgatók száma növekedett. Emellett az is pozitív változás, hogy sikerült egy új szakpárt is beindítani: a vallástanár képzést egy világi tanári képzéssel párosították, ebben az intézmény együttműködik a Debreceni Egyetemmel. Az új tanév adatairól és kihívásairól Kustár Zoltánt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát - az évnyitót megelőzően - kérdezte Oláh Ilona.
2019-09-08 |
Hagyományos kukorica és napraforgó konferenciáját tartotta meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az idén a tanácskozáson a két növényen kívül a szójával is foglalkoztak.
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt