Az októbert rózsaszín hónapként is emlegetik, hiszen ilyen színű szalagocska jelzi a mellrák elleni küzdelmet, mely ebben az időszakban kiemelt figyelmet kap. A szakemberek a szűrővizsgálatok fontossága mellett kiemelik a rendszeres önvizsgálatot és bármilyen gyanús jel esetén az azonnal történő orvoshoz fordulás jelentőségét. Az időben kezelt melldaganat ugyanis eredményesen gyógyítható.
2021-10-06 |
Beszterczey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora ünnepélyes beiktatása október első vasárnapján volt. Az alkalmon igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a beiktatás szolgálatát Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese végezte.
2021-10-06 |
Istentiszteletet közvetítettünk Debrecenből, a Nagyerdei református templomból. Igét hirdetett Püski Lajos, a gyülekezet lelkipásztora.
Mint ismert a járvány idején az ország reumatológiai osztályait alakították át a covidos betegek fogadására, így az eredetileg itt kezelt páciensek ellátását másképp kellett megoldani.
Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyház főjegyzője és a Debrecen-Nagyerdei Református Gyülekezet lelkipásztora szerint a legfontosabb az egyénnek, mint a közösség tagjának visszatalálni a gyökerekhez.
2021-10-01 |
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Győri Józsefnének, a Kőszikla Alapítvány munkatársának a határon túli betegek gyógykezelése érdekében végzett több mint negyedszázados munkája elismeréseként.
2021-10-01 |
A tervezett rendezvények nagy része azonban a koronavírus járvány miatt elmaradt. A programokat most sűrítve szeptember 25-én igyekeztek pótolni a szervezők. Az emlékév programjai a Debreceni Református Kollégium Baráti Köre rendezvénye részeként valósultak meg. Az alkalmon többek között egy új harangot is átadtak, valamint a Kollégium belső udvarán található harang emléktáblát kapott.
2021-10-01 |
A pandémia idején online formában oldották meg az előadásokat. Most, az új félévben történelmi, orvosi, iparfejlesztési témakörökben hallhatnak előadást az érdeklődők kéthetente péntek délutánonként. Regisztrálni már most lehet. A részvételhez védettségi igazolvány szükséges.
A Csokonai Színház immár negyedik alkalommal rendezi meg a MagdaFesztet, Szabó Magda világhírű debreceni író születésnapjához kötődően. A különleges programsorozat célja, hogy a női alkotókat állítsa a középpontba.
0:00
0:00
2021-09-28 |
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében a harmadik Nagy Táncválasztót rendezik meg ezen a hétvégén, szeptember 26-án, vasárnap. A programokhoz az ország 11 városa, köztük Debrecen is csatlakozik. Itt az Ifjúsági Ház a fő helyszín, ahol az érdeklődők ingyenes klasszikus balett, hip-hop, majorett, bachata és break tánc órákon vehetnek részt előzetes regisztráció után. Emellett a Dósa Nádor téren színes táncbemutatókkal várják a közönséget.
2021-09-24 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt