A 2021-ben megrendezett, de 2020-ra tervezett tokiói olimpiát a televízión és a fotókon keresztül követhette a világban mindenki. Debrecenből két fotós is tudósított napi szinten. átadva az ott zajló események hangulatát, a versenyzők érzelmeit. Hogy milyen is volt egy ilyen furcsa olimpiáról tudósítani, erról kérdeztük Czeglédi Zsolt és Derencsényi István fotóriportereket.
2021-08-27 |
Dezső Zsigmond tervezőmérnök Debrecen város díszpolgára lett. A középiskolai tanulmányai után a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, majd a Keletterv munkatársa lett. A 90-es évek elején hozta létre saját cégét, amelyhez az elmúlt évtizedekben Debrecen számos jelentős épülete fűződik, mint például a Kölcsey Központ, a Nagyerdei Stadion és Strand, valamint szállodák. Munkáját nemzetközi szinten is jegyzik, elismerik.
2021-08-26 |
A megtisztelő címet a közgyűlés ítéli oda, és általában április 11-én, a Város napján adják át, ám az az ünnepség idén a járvány miatt elmaradt, így augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen vehette át a kitüntetést a püspök.
2021-08-26 |
Nyolcadik alkalommal rendezik meg ezen a héten a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának nyári táborát. Több mint 100 diák vesz részt a kutatótáborban az ország 45 középiskolájából és a határon túlról. A kutatómunka mellett a kar intézeteit ismerhetik meg a fiatalok, amely segít abban, hogy később a diákok az egyetem hallgatói legyenek.
50 digitális tananyag készül el a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán három év alatt pályázati forrásból. A munka várhatóan szeptemberre fejeződik be, így a tartalmak a tanév kezdetétől már elérhetőek a beiratkozott hallgatók számára. A fejlesztéssel a kar célja a hagyományos oktatási ismeretek modernizálása és a digitális kor kihívásainak is megfelelő, önálló feldolgozásra is alkalmas új tartalmak kidolgozása .A tananyagok a Bölcsészettudományi Kar szinte teljes képzési spektrumát átfogják.
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából ünnepi közgyűlést tartott Debrecen város képviselő-testülete. Ekkor adta át Papp László polgármester az idei díszpolgári címeket is. Ezen elismerések adományozásának hagyományos alkalma a város napja, április 11-e, azonban ebben az esztendőben a járványhelyzet miatt ez az esemény akkor elmaradt.
2021-08-24 |
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az agrároktatásról és a kutatásfejlesztésről szóló együttműködési megállapodást kötött a Farmer Expó nyitórendezvényén. Az együttműködés célja, a gyakorlatorientált, duális és szakirányú továbbképzések közös fejlesztése, valamint kutatásfejlesztési és innovációs szolgáltatások közvetítése a régió agrár és élelmiszeripari vállalatai számára.
A Kelet- Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ munkatársai ez év januárjától 850 családról és 2300 gyermekről gondoskodnak. Debrecenben 12 lakásotthon tartozik a Központhoz . Miklósi Erzsébetet, a Kelet- Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ vezetőjét kérdeztük.
2021-08-20 |
Augusztus 27-én mutatják be L. Frank Baum – Harold Arlen – E.Y. Harburg Óz, a csodák csodája című musicaljét a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Ilja Bocsarnikovszt eddig drámai rendezéseiről ismerhették a debreceniek, most családi musicalt, elsősorban gyerekeknek szóló produkciót rendez. A darab főbb szerepeit Zsitva Réka, Herczeg Tamás, Kránicz Richárd és Papp István játsszák. A díszleteket és a jelmezeket Alexandra Dasevszkaja tervezte.
2021-08-20 |
A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron augusztus17-e és 20-a között 300-nál is több kiállító mutatkozik be az agrárcampus 16 ezer négyzetméterén. Vaszkó László Vásárigazgató az elmúlt évtizedekre visszaemlékezve és munkatársainak köszönetet mondva, hangsúlyozta, hogy rendezvényük mindig több volt egy szakmai kiállításnál.
2021-08-19 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt