A Debreceni Egyetem Szenior Egyeteme a kezdetektől igen népszerű, legalább 300-an vettek részt egy-egy kurzuson. A koronavírus járvány miatt azonban az előadásokat nem lehetett személyes jelenléttel megtartani, de a nagy érdeklődésnek köszönhetően ebben a félévben is meghirdették online formában. Az első tudományos előadás már megtekinthető az egyetem honlapján, és további kettő követi majd júniusig. A tervek szerint ősztől már a hagyományos formában folytatják a Szenior Egyetemet.
Meghosszabbíthatják az egyetemek, főiskolák a tavaszi félévet, az erről szóló rendelet az elmúlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez a lehetőség azoknál a szakoknál, tárgyaknál jelentős, ahol a gyakorlati képzés elengedhetetlen, például az orvos, vagy gyógyszerészképzésnél, amelyeknél gyakorlatorientáltságuk miatt lehetetlen a képzést teljes mértékben távoktatásban lefolytatni.
2021-05-05 |
Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferenciát szerveztek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Karán. Az online találkozó egyfajta Kelet-Közép Európai régiós konferencia, amelyen a szomszédos országok és magyar szakemberek számolnak be kutatásaikról.
Április 30. a középiskolás végzős diákok utolsó tanítási napja. Az iskolák ekkor szokták elbúcsúztatni diákjaikat, de ahogy már tavaly sem történt meg a ballagás személyes jelenléttel, az idén sem tudják ezt megtartani. A Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziumában az iskola honlapjára kerül fel egy műsor, amelyben diákok, tanárok búcsúztatják a végzősöket. A tervek szerint júniusban, az érettségi bizonyítványok átadásakor köszönnek el osztályonként a gyerekektől, akik akkor kapják meg a tarisznyájukat is. Hétfőn pedig a szabályok betartásával megkezdődik az érettségi öt osztály diákjai számára.
0:00
0:00
Hagyományos szakhetét tartja meg online formában a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudományi Tanszéke. Vissza a jövőbe, újrakezdés a sport, a színház és a divat világában a címe a három napos eseménynek, amely során kerekasztal beszélgetések során értékelik az elmúlt egy év történéseit, tapasztalatait, jó gyakorlatait. Erről hallhatják most köv. beszélgetésünket.
A Parlament keddi ülésnapján meghozott döntés alapján az Eszterházy Károly Egyetemből kiváló Sárospataki Comenius Campus augusztus 1-jétől Tokaj-Hegyalja Egyetemként jön létre, amely a hagyományos pedagógus képzés mellett a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést is nemzetközi színvonalra szeretné emelni. Fenntartója az azonos nevű alapítvány lesz, amely a Grand Tokaj állami borászat részvényeiből kap egy részt a működéséhez. Ezekről hallhatják most dr. Hörcsik Richárdot, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselőjét.
2021-04-29 |
Nem nyújtanak nagyon magas fokú védettséget a kínai vakcinák, mondta ki a Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ igazgatója, Gao Fu. Mindez a sajtóban úgy jelent meg, mintha valami beismerés lenne, pedig ezt már hónapok óta tudjuk, épp a kínaiak közölték - véli Salát Gergely Kína-kutató. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy Budapesten nyithat campust a Fudan egyetem.
2021-04-29 |
Családok számára hirdetett meg a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja húsvéti rajzpályázatot, amelynek eredményhirdetésére most került sor. A központnak évek óta vannak családi programjai, de a pandémiás időszakban csak online szervezhetnek eseményeket. A pályázatra 50-60 pályamű érkezett, és a legjobb 3 alkotást díjazták, illetve 2 különdíjat is átadtak.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint a februári felsőoktatási felvételi eljárásban több mint tíz százalékkal nőtt a Miskolci Egyetemen továbbtanulni szándékozók száma a tavalyi évhez képest.
2021-04-17 |
Az idén az eseményre online formában kerül sor, és több mint ezren vesznek részt. Az OTDK-t ebben az évben a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezte, amelynek megnyitóján részt vett Varga Judit igazságügyi miniszter.
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt