2020 óta követelmény az emelt szintű érettségi a továbbtanuló diákok számára, ezért a kar 3. alkalommal indította el a képzést online formában. Így távolról, sőt a határon túlról is bekapcsolódtak az előkészítő oktatásba a tanulók, most több mint kétszázan. A diákokat egyetemi oktatók és középiskolai tanárok segítik heti rendszerességgel.
A Fejlesztő tudomány című pályázathoz kapcsolódóan Tudományos Diákköri Konferenciát rendezett a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az eseményen egészségszociológiai, társadalomtudományi és inkubátor szekciókban értékelték a szakemberek a tudományos munkákat. Összeállításunk a konferencia előtt elhangzott köszöntőkből készült.
Egy olyan jól működő rendszer kiépítése a cél, melyben a tartósan beteg, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek gyógyászati és oktatási rehabilitációja egyaránt megvalósulhat. Az alapítvány vezetése a főváros után felvette a kapcsolatot a kelet-magyarországi felsőoktatási intézményekkel is egy „KórházSuli-kurzus” beindítása, továbbá újabb önkéntes hallgatók bevonása érdekében.
0:00
0:00
Ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be. A Debreceni Egyetem égisze alatt épül meg a Nemzeti Oltóanyaggyár, és ennek részeként kifejezetten a Covid elleni szer készítésére a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár.
2021. augusztus elsejétől – húsz évnyi függőségi viszony után - újra önálló lesz az egykori pataki főiskola. A döntés múlt szerdán megszületett a fenntartó egri Eszterházy Károly Egyetem szenátusi ülésén, de hogyan jön létre az eddigi képzés alapjain a Tokaj-Hegyalja Egyetem és mit oktatnak majd, erről kérdezzük a legavatottabbakat. felsőoktatási környezetről, amelybe a megújuló egyetem megkezdi működését.
2021-02-28 |
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara valamint az Ovi Sport Közhasznú Alapítvány együttműködési megállapodást kötött. Eszerint az egyetem sportalapozó, mozgásfejlesztő óvodapedagógus szakvizsgára felkészítő továbbképzési szakot indít, az alapítvány pedig támogatja a pedagógusokat, kidolgozott módszerekkel segíti az intézményt és egy új oktatópályát épít a kar számára. Papp Beatrix a rip.
A Debreceni Egyetem Nevelés- és Műveléstudományi Intézete munkatársai „Oktatás-Informatika-Pedagógia 2021” címmel rendeztek szakmai tanácskozást. A szakemberek, kutatók, pedagógusok negyedik alkalommal osztották meg tapasztalataikat a digitális pedagógia és technológia kérdéskörében.
Egyetemi program a turizmusért helyi és nemzetközi partnerek bevonásával címmel indult projekt a Debreceni Egyetemen. A 200 ezer eurós pályázat 3 évig tart, amely során a Debreceni Egyetem együttműködik az erdélyi Sapientia Egyetemmel, az Innova Észak-Alföldi Nonprofit Kft-vel és egy olaszországi klaszterrel. A pályázat során egy webportált hoznak létre, gyakorlati helyeket létesítenek a hallgatók számára és az oktatásban hasznosítják a tapasztalatokat. Emellett szorosabb kapcsolatot alakítanak ki turisztikai cégekkel.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar természetvédelmi akciócsoportja egy természetvédelmi őr közreműködésével a közelmúltban 400 közönséges törpedenevért mentett ki az egyetemi főépület egyik előadójának ablakai közül. A denevérek által választott telelőhely ökológiai csapdának tekinthető, mivel az napfénytől nem védett, így nyugodt hibernációjuk nem lett volna biztosított. Az apró repülő emlősök a Nagyerdő idős fáinak odvaiban leltek téli nyugovót.
A Debreceni Egyetemi Színház „Egy sima – egy fordított"-címmel meghirdetett műfordítói pályázatára 120-nál is több pályamű érkezett be. A kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerését célzó programra január 31-ig várták a műfordításokat a szervezők. A feladat alapján bármely nyelvből, magyarul még meg nem jelent, szabadon választott kortárs, vagyis az utóbbi harminc évben kiadott dráma szövegének, vagy szövegrészletének fordítása volt, legfeljebb 20 ezer karakter terjedelemben. A szakmai zsűri kizárólag olyan műveket fogadott el, amelynek szerzője nem professzionális fordító. Az eredményhirdetést és a díjátadót a bírálat után ünnepélyes keretek között felolvasóest keretében tervezik, a járványhelyzet alakulásától függően, remélhetőleg március 15-én
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt