A projekt célja, hogy Miskolc gazdasági területei jól megközelíthetők legyenek a vállalkozások és a munkavállalók számára. A tervekben szereplő útvonalak felújításának, valamint a Miskolctapolcát Görömböllyel összekötő út megépítésének és a kerékpáros nyom kialakításnak igénye hosszú évekre nyúlik vissza. Miskolctapolcára évről évre több turista látogat el, ezért is fontos az útfejlesztések mielőbbi megvalósítása. A tervekről Miklós Viktor, a Polgármesteri Hivatal Pályázati Főosztályának vezetője számol be.
2023-07-11 |
2019 óta Encs önkormányzata már nem csak működésre költ, a városban több beruházás valósulhatott meg saját forrásból is az elmúlt években, összesen több száz millió forint értékben. Kiemelt célként határozták meg az Encsi Ipari Park fejlesztését, amelyre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzattal közösen nettó 800 millió forint uniós forrást nyert a város.
2023-06-28 |
Majdnem 40 éves a nyíregyháziak által csak repülőhídként ismert vasúti felüljáró. Korábban elvégezték az apróbb felújításokat, de mostanra az egész szerkezet megújítása vált szükségessé. A nyári szünet előtti utolsó héten a repülőhidat végül lezárták a gyalogos forgalom elől és ez egészen szeptemberig így is marad. A részleteket Váczy Viktortól a MÁVINFORM sajtóügyeletesétől tudjuk meg.
2023-06-21 |
Bölcsőde épül Újfehértón, így a református egyházközség fenntartásában lévő iskola és óvoda mellett már a legkisebbek nevelése is megkezdődhet – várhatóan jövő szeptemberben. Felújított harangot és haranglábat kapott a Mályváskerti Imaház és csak remélni tudják, hogy előbb-utóbb lesz forrás a református templom felújítására is.
2023-05-08 |
A következő 7 évben is 10 milliárd forint értékű forráskihelyezés várható munkaerőpiaci programokra, továbbá az egyéb gazdaságfejlesztő programokkal együtt, ez akár 30 milliárd forint is lehet vármegyénkre nézve-fogalmazott rádiónknak Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei közgyűlés elnöke.
2023-04-26 |
Új szakaszába lépett Nyíregyházán a Nagykörút délnyugati szakaszának négysávosítása miatti építkezés. Érdemes még körültekintőbben közlekedni mindazoknak, akik nem tudják elkerülni vagy kikerülni a Móricz Zsigmond, a Virág utca vagy a Simai úti szakaszokat – hogy csak néhányat említsünk. Erről kérdezzük Kiss Boglárkát az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársát.
2023-04-14 |
Az üzemben található szuperválogató már az egyhónapos próbaüzemet teljesíti. Még vannak kisebb munkálatok az üzem területén, de előreláthatólag a beruházás 2023. márciusára fejeződik be. A zöld fenntarthatóság jegyében vármegyei szinten több települést is bevontak a szelektívhulladék gyűjtésbe és ezért volt szükség az új válogató üzemre.
2023-02-08 |
A társadalmilag hasznos robotok kutató-fejlesztő közössége a ROBOCUP, amelynek 15 éve tagja a nyíregyházi csapat. Bár a foci kereteit használják fel elsősorban a fejlesztésekhez, mára már bővült a paletta. Színházi jelenetet is képesek végezni és menekítő tevékenységet is tudnak szimulálni a felnőttek és a gyerekek által épített robotok. Simon Béláné dr. PhD. Balogh Ágnessel a RoboCupJunior magyar képviselőjével beszélgettünk.
2023-01-12 |
A 2000-ben alapított miskolci Admatis Kft. a magyar űripar legfontosabb vállalata. Dolgoznak a NASA-nak, az Európai Űrügynökségnek és az Airbusnak. Fejlesztettek fémhabot, űrkemencét, alkatrészeik segítenek új lakható bolygók felfedezésében, és a Föld környezetvédelmi vizsgálatában is. Gyártottak alkatrészeket a Sentinel-2 műholdhoz Az Admatis a CHEOPS űrteleszkóphoz is gyártott alkatrészeket, ami a világűrt pásztázza, bolygókat keresve más galaxisokban.
0:00
0:00
2022-12-09 |
Miskolc egykori polgármesteréről, Hodobay Sándorról nevezték el azt a városfejlesztési programot, amelynek három alap pillére a komplex szemléletű belvárosi tömbfejlesztés, a magántőke bevonása, az épített örökség, és településkép védelme. Ezzel a programmal ikonikus épületek, épülettömbök újúlhatnak meg, felszámolva ezzel a méltatlan állapotokat.
2022-11-25 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt