A magyar családi házak nagy része energetikai szempontból kifejezetten rossz állapotban van, komplex módon fel kellene újítani őket - de nem akárhogy – legalábbis Gulyás István, a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének elnöke szerint.
2022-11-30 |
Bákány Zsoltné a nyíregyházi Otthon Centrum Egyház utcai irodájának vezetője rádiónknak elmondta: sokkal jobbak az ingatlanvásárlók alkupozíciói az év elejéhez képest. Továbbra is nagy az érdeklődés a garzonok iránt, ellenben a rossz energetikai besorolású ingatlanokat nehezebb eladni.
2022-11-29 |
Elindult Miskolcon a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Házgyár-programja. A perecesi Erenyő utcában található csarnokokban könnyűszerkezetes acélelemekből lakóházak épülnek, amelyekhez karitatív szervezetek bevonásával, hátrányos helyzetű családok juthatnak hozzá. Országszerte több összeszerelő műhelyt terveznek létrehozni. A program végső célja, hogy az egyén képessé váljon a saját élethelyzetének javítására, gondoskodni tudjon a családjáról- mondta el rádiónknak Andó Pál, az Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság igazgatója.
2021-06-30 |
Az érdeklődők 34 százaléka keresett felújítandó lakóingatlant. A megyében április közepén összesen több mint 2 ezer használt ház vagy lakás várt vevőre az ingatlan.com adatai szerint. A felújítandó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára pedig a megyében átlagosan 138 ezer forint volt, a felújított, újszerű vagy jó állapotú társaiké pedig 252 ezer forintot tett ki. A megyét és Miskolcot érintő legfrissebb ingatlanpiaci helyzetről Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével beszélgettünk.
2021-05-01 |
A money.hu összefoglalójából kiderül az is, hogy a hivatalos jegybanki adatok alapján az idei év első két hónapjában a bankok új lakáshitel-szerződésének 13 százalékát adták a támogatott konstrukciók, a piaci alapú lakáshitelek aránya pedig 87 százalékos volt. Radimeczky Gézát, a Money.hu ügyvezetőjét a miskolci, illetve borsodi adatokról is kérdezzük.
2021-04-30 |
25 éves lett a nyírteleki Kedves ház, amely ma már országosan ismert és elismert. Lázár Péter összegyűjtötte a tanyabokrokban élő, iskolából lemorzsolódott gyerekeket is, és a hagyományostól eltérő módszerekkel kezdte tanítani őket, majd a szülőket bevonva létrehozta és beindította a Kedvesház Kollégiumot. Batári Zsolt intézményvezető volt a rádiónk vendége.
2021-03-18 |
A járványhelyzet ellenére megélénkült az ingatlanpiac. Ez köszönhető a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének, a lakásfelújítási program elindításának, a csokos lakások  illetékmentességének. Ám a szakemberek attól tartanak, az ismételten bevezetett korlátozások a lakáspiacot is visszavetik. A  miskolci Végső Ingatlanügynökség  vezető értékbecslőjét, értékesítőjét Végső Balázst a miskolci helyzetről kérdeztük.
2021-03-10 |
Nem állt meg az élet az ingatlanpiacon, de érzékelhető változást hozott az új típusú koronavírus-járvány. Az ingatlan.com szerint a kereslet a felére esett vissza, a kínálat azonban alig csökkent. Az árak nem változtak jelentősen.
0:00
0:00
2020-03-25 |
Megtöbbszöröződött az úgynevezett készházak építése az utóbbi időben. A korábbi ötről tizenöt százalékra emelkedett az újonnan épített könnyűszerkezetes otthonok száma Magyarországon. Balogh Béla, a nyíregyházi Anico-készházak Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint – amellett, hogy egyébként is felpörgött a házépítési kedv –, ennek oka az is, hogy az emberek egyre elfogadóbbak ezen energiagazdaságos, környezetkímélő és gyors technológia iránt. Közlése szerint az 5%-os ÁFA kivezetésével, bár drágulni fog a házépítés, nem hatalmas mértékben.
2019-11-11 |
A felvételi ponthatárok kihirdetését követően idén is sok diák számára kezdődött meg a roham a bérelhető, vagy megvásárolható ingatlanokért. A fővárosban az árak emelkedése tovább folytatódott az utóbbi két évben, sok kerületben a 20 százalékot is meghaladta a drágulás mértéke.
2019-08-09 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt