Március 20-21-én Miskolcra, egy nagy áruházlánc üzletébe érkezik a „JUH-ÁSZ-Mindenünk a birka„ elnevezésű kampánysorozat, amelyet az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Juh és Kecsketenyésztő Szövetség.szervez. A kóstolással egybekötött program célja, hogy az egészséges táplálkozásba könnyedén beilleszthető juh- és kecskehús kedveltségét növeljék és a kampányidőszak végére fogyasztásuk emelkedjen.
2020-01-16 |
Minden évben október, az emlőrák elleni küzdelem hónapja. A mellrák korai felismerése érdekében városi sétát szervezett a Nyíregyházi Járásban működő Egészségfejlesztési Iroda. Morvacsik-Kornyiczki Ágota irodavezető rádiónknak elmondta: második alkalommal hívták fel a figyelmet az a megelőzés, valamint a korai felismerés és gyógyítás lehetőségeire. A „Lépjünk együtt, egymásért” sétához 150 résztvevő csatlakozott.
0:00
0:00
2019-10-17 |
Október a látás hónapja – a kezdeményezéshez idén Miskocon is csatlakoztak. Ebben a hónapban az ország háromszáz optikai boltjában lehet vizsgálatra jelentkezni, melyekben ingyenes látásellenőrzéssel és szaktanácsadással várják az érdeklődőket. A „Látás hónapja” programsorozat kiemelt témája idén is a digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem. Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára, ezért különösen fontos a megelőzés- mondta rádiónknak Szabadi Zsolt a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
0:00
0:00
2019-10-11 |
Az elmúlt bő két évben a kor igényeihez igazodva átalakult az Országos Mentőszolgálat kommunikációs, tájékoztató rendszere. A modern technikai lehetőségeket is kihasználva azt szerették volna elérni, hogy még közvetlenebbül tudjanak eljutni az emberekhez, köztük a fiatalokhoz.
2019-10-06 |
Elindult a választási kampány Nyíregyházán is, javában zajlik az ajánlószelvények gyűjtése. Dr. Szemán Sándor, címzetes főjegyző, a helyi választási iroda vezetője rádiónknak elmondta: a polgármesterrel együtt, összesen 22 fő lesz a közgyűlés létszáma. Ebből 15-en a választókerületi voksolás eredménye alapján, 6-an úgynevezett kompenzációs listáról kerülnek be. Polgármester-jelölt az lehet, aki minimum 500 ajánlást összegyűjt, egyéni választókerület képviselőjelöltje ennél jóval kevesebb ajánlással is lehet valaki.
2019-08-28 |
Többek között a túlzott antibiotikum-fogyasztás, az internetről szerzett információk veszélyei, vagy az orvos-beteg együttműködés fontossága a krónikus betegség terápiájában – ezeket a témákat is érinti az az országos kampány, amely a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának részvételével zajlik júliustól szeptemberig.
2019-08-14 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt