Közel száz menekült - leginkább asszony és gyermek - érkezett javarészt a kelet-ukrajnai területekről a hétvégén Sátoraljaújhelybe, a Rákóczi Szövetség Rákóczi-táborába. Hozzájuk látogatott el hétfőn Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár annak érdekében, hogy az ország támogatásáról biztosítsa a menekülteket.
2022-03-23 |
Megmozdult az egész ország. Mindenki úgy segít, ahogy tud az ukrajnai háború elől menekülőknek. Számuk a következő hetekben megsokszorozódhat, hiszen az elhúzódó fegyveres konfliktus miatt egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat. A kormány támogatása mellett nagy szükség van a civil szervezetek, vállalatok és önkéntesek segítségére is. Grunda János, a Szent István Rádió miskolci szerkesztőségének munkatársa a háború kirobbanását követően, szinte azonnal a bajbajutottak segítségére sietett. Vele beszélgetünk a következő percekben.
2022-03-23 |
Nagyon sok család önként is befogadott menekülteket Vásárosnaményban – ezt tudtuk meg a település vezetőjétől.
2022-03-11 |
Debrecen önkormányzata tartós élelmiszerekkel, higiénés felszerelésekkel, elektronikai eszközökkel, tömlőkkel, szivattyúkkal, víztartályokkal segít Beregszásznak és Ungvárnak. De minden kérésre figyelnek a folyamatosan változó helyzetben. Debrecen készül a menekültek fogadására is. Az ukrajnai és kárpátaljai menekültek ellátását helyi összefogással oldják meg.
2022-03-09 |
A háború elől menekülők és a helyi lakosság részére is mindent megad az önkormányzat. Naponta száz fő dolgozik azon, hogy a rendkívüli helyzetből adódó feladatokat el tudják látni.
2022-03-06 |
Olyan fényképet szeretett volna készíteni az ukrán-magyar határon a menekültekről, hogy véget érjen a háború - mondja Kalocsai Richárd fotóriporter, aki a Reformátusok Lapja megbízásából dolgozott a határon.
2022-03-03 |
A családok ma már nem a balassagyarmati vagy a vámosszabadi befogadóállomásokon élnek, hanem budapesti albérletekben. Hogy élnek? Van-e szükségük valamire? Segít-e nekik valaki például magyarul tanul, vagy a gyerekeknek beilleszkedni az iskolába?
2021-12-22 |
Biblia-kör létrehozásán dolgozik a vámosszabadi és a balassagyarmati menekülttáborban élő afgán menekültek között Dobos Ágoston békésszentandrási református lelkész, menekült missziós munkatárs.
2021-10-09 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt