Pásztor Dániel világi elnöktársával, dr. Molnár Pál főgondnokkal együtt szombaton letették az esküt és átvették a hivatalt elődjeiktől, Csomós József püspöktől és Ábrám Tibor főgondnoktól. Az új tisztségviselőket november 18-án választották meg az egyházkerület élére. Megbízatásuk hat évre szól. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő ünnepi istentiszteletet tavasszal tartják meg.
2021-01-11 |
Elérkezik Advent harmadik vasárnapja. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a karácsonyi lelki készülődés, a Krisztusra várakozás időszakára megfogalmazott üzenetében ezúttal Zakariás pap történetét, és Isten és ember találkozásának csodáját idézte.
2020-12-12 |
Pásztor Dánielt választotta püspökévé a Tiszáninneni Református Egyházkerület - adta hírül a tirek.hu az egyházkerületi választási bizottság november 18-i szavazatszámláló ülése után. A főgondonoki tisztséget Dr. Molnár Pál töltheti be. Megbízatásuk hat évre szól.
2020-11-18 |
Balog Zoltán Budapest-Hold Utcai lelkipásztort, korábbi minisztert választotta püspökének a Dunamelléki Református Egyházkerület. Máté-Tóth András valláskutató azt mondja, nem tart attól, hogy a jelenleginél jobban átpolitizált lenne Balog Zoltán személye miatt a református egyház. Az MTA doktora szerint Balog Zoltán személye az egyház megítélésén sem változtat, az már sokkal inkább változtathat, hogy milyen püspök lesz majd.
2020-11-14 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áhítatos könyvébe 200 rövid üzenetet, elmélkedést szerkesztett egybe. Ezek a szövegek az elmúlt években a Kossuth rádióban hajnali  imádságként hangzottak el, és most egy tematikus válogatásban, nyomtatott formában vehetik kezükbe az olvasók. A Kálvin Kiadónál megjelent könyvet hivatalosan október 29-én, 18 órától mutatják be a közönségnek a debreceni Kölcsey Központban, az alkalmat az egyházkerület közösségi internetes felületén is közvetítik majd. 
2020-10-23 |
A tiszántúli reformátusok 1570. július 26-án zsinatot tartottak Csengerben és egy hosszú hitvitában kiálltak a Szentháromság tétele mellett. A Méliusz Juhász Péter szerkesztette hitvallás a Szentírásra alapozva fogalmazza meg az Atya-Fiú-Szentlélek isteni hármas egységét. Ez szemben állt az Erdélyben akkor egyre jobban terjedő unitárius, avagy antitrinitárius vallással. A csengeri hitvallás és zsinat jubileumának tiszteletére ünnepség lesz október 4-én 15 órától a nagy múltú szatmári településen, ahol a templom falán egy dombormű jelzi majd a 450 éves esemény emlékét.
2020-10-04 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület képviselői megtartották őszi közgyűlésüket, a járványhelyzethez igazodva ezúttal a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában, ahol a résztvevők megfelelő távolságot tudtak tartani egymástól.
2020-09-16 |
A koronavírus járvány miatt a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteiben is beszüntettek minden olyan alkalmat, ami személyes találkozást kíván. Így nincsenek istentiszteletek, bibliaórák, képzések, programok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyház és a lelkipásztorok magukra hagynák a híveket: minden rendelkezésre álló úton-módon közvetítik Isten igéjét, tartják a kapcsolatot, kihasználva a rádió, az internet és a telefon adta lehetőségeket. Erről beszélt rádiónknak a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fekete Károly hangsúlyozta: Isten az ember pártján van, és ebben a veszélyhelyzetben is utat mutat nekünk.
2020-03-21 |
Befejező, 4. üteméhez érkezett idén a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának átfogó korszerűsítése. 3 éve indult a munka a tető cseréjével, utána az utcai és belső udvari homlokzat szépült meg, most pedig a belső terek felújítása következik. A hivatal munkatársai emiatt már korábban kiköltöztek az épületből. Most folynak az előzetes feltárások és a közbeszerzési eljárás, néhány héten belül elkezdődhet a kivitelezés, és ha minden a tervek szerint halad, szeptemberre befejeződnek a munkálatok. A nagyszabású, több éves beruházáshoz 300 millió forint támogatást nyert el az egyházkerület, de a szükséges felújítások nagyságrendjét jelzi, hogy ezt 200millliós önrésszel kell kiegészíteni. O
2020-03-01 |
Az idén két hétre Indiába látogatott Fekete Károly tiszántúli református püspök, Vad Zsigmond debreceni esperes, Iszlai Endre nagysándor-telepi lelkipásztor és Gonda László külügyi és ökumenikus referens, hogy megismerjék az ottani protestáns intézmények támogatásának lehetőségeit. A Tiszántúli Református Egyházkerület öt éven keresztül kívánja a keresztény oktatási intézményeket támogatni. Az adakozás több területen elkezdődött, és jövőre más formában folytatódik.
2019-10-17 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt