A Városi Est a miskolci részvételi program újabb eleme, amely során egy témát különböző szempontokból járhatnak körül a résztvevők.
2022-12-14 |
dr. Nagy Gyula, az SZTE Földrajz és Földtumányi Intézet egyetemi adjunktusának elmondása szerint, elkezdődött egy empirikus felmérés, amely az Európai Unió zöld megállapodás keretein belül valósul meg, két magyarországi mintaterületen, Szegeden és térségében, valamint a Balaton környékén. A Phoenix-projekt célja az összes érintett érdekeinek, hozzáállásának felmérése és megjelenítése, így a kutatás feltárja, hogy az adott régió lakosai, döntéshozói és gazdasági szereplői mennyire nyitottak azokra a változásokra, amelyek az energiaválság és a klímaváltozás kapcsán várhatóak.
2022-12-08 |
Az eddig megszokott díszkivilágítás helyett az energiatakarékosság jegyében alternatív módon varázsol fényeket a közterületekre Budapesten, a II. kerületi önkormányzat. Első lépésként elkészült a Mechwart liget új karácsonyi díszítése és kivilágítása, ahol az egyik legfontosabb szempont a fenntarthatóság volt.
2022-12-08 |
Az önkormányzat részéről volt egy tervezett bejárás is, a Tiszaitól a Csanyikig. Sok tapasztalatot gyűjtött a stáb, többek között azt érzékelték, hogy a Szinva patak vonala valóban Miskolc meghatározó életterévé és turisztikai célpontjává válhat, amire minden adottsága megvan. Több ötlet is felmerült a bejárás során, sétányok, kerékpárút, játszóterek és kondiparkok létesítése. Viszont a közösségi tervezés során a miskolci lakosok ötleteit fogják várni és szem előtt tartani.
2022-07-24 |
Magyarországról mindössze három várost, Pécset, Budapestet és Miskolcot választották be azon száz európai város közé, amelyek az Európai Bizottság támogatásával, mintavárosokként, azon dolgozhatnak, hogy már ebben az évtizedben is nagy lépést tegyenek a klímaváltozás hatásainak lelassítása érdekében.
2022-07-20 |
Napjaink legfontosabb kihívásai érintik a nyersanyag és energiaellátás, a környezetvédelem, a hulladékkezelés és újrahasznosítás kérdését, az élhető városok és a biztonságos munkahelyek ügyét.
2022-04-10 |
A Miskolci Egyetem idén is részt vett az indonéz egyetem által meghirdetett online felmérésben, amely a zöld campus és a fenntarthatóság jelenlegi állapotát tükrözi az egyetemeken szerte a világon.
2021-12-23 |
Sok vállalást tettek, például hogy csökkentik az egyszer használható műanyagok mennyiségét, és azt is, hogy málnabokrokat ültetnek a tanoda kertjében, a termésből pedig szörpöt készítenek majd. A részletekről Krakkó Károlyt, a Hódos Tanoda szakmai vezetőjét, presbitert kérdeztük.
2021-11-04 |
A parókián és a gyülekezeti házban környezetbarát tisztítószereket használnak, a parókia kertjében vegyszermentesen termelnek zöldségeket, a templomuk tornya pedig bagoly barát hely. A jövőben pedig a Tisza parton, zenés áhítatokat szeretnének tartani. A részletekről Kovács-Tusa Ádám Máté a Tiszakeszi Református Egyházközség ökogyülekezeti referensét kérdeztük.
2021-11-04 |
Csikkmentes október hónapot hirdettek országszerte, melyhez a nyíregyházi Zöld Akciócsoport is csatlakozott. Kondorosi Gitta alapító tag azon dolgozik az önkénteseivel, hogy minél tisztább, zöldebb legyen Nyíregyháza.
2021-10-31 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt