A leggyakrabban heverő medvetalp kaktuszt, ez adja a hazai kaktuszok 70 százalékát. Jellemzően kiültetésekről van szó, de idén kutatóknak sikerült az első olyan esetet is rögzíteni, amikor magról szaporodott egy kaktusz. Egyelőre nincs komoly gond a kutatók szerint, de a legrosszabb forgatókönyv szerint az őshonos növényközösségeket, és a mezőgazdasági területeket is veszélyeztethetik a kaktuszok, ha nem figyelünk oda rájuk. A részletekről Kelemen Andrással, a Szegedi Tudományegyetem Ökologiai Tanszékének egyetemi adjunktusával, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával beszélgettünk.
2022-09-13 |
Személyes hangvételű leveleket írtak a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum diákjainak az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákönkormányzatának tagjai. Volt olyan magyarországi diák, aki tíz kárpátaljai fiatalnak írt levelet. De hogyan és miért indult le a kezdeményezés?
0:00
0:00
2022-03-18 |
Gyakran hangoztatják, hogy Sárospatak története Magyarország története kicsiben. Ha ez nem is teljesen igaz, mindenképpen kevés város mondhatja el magáról, hogy olyan sorsfordító események történtek és olyan személyek fordultak meg a falai között, amelyek és akik meghatározói voltak hazánk történelmének, művelődéstörténetének.
2021-04-10 |
37 magyarországi folyó van kiszáradófélben, úgy, hogy hat éve még egy sem volt. Magyarországon is be kellett vezetni az időszakos víztest fogalmát, amely eddig a mediterrán vidékeken ismert volt ugyan, de itthon nem. Lukács Balázs András, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa azt mondja, a sivatagosodási folyamat mérsékelhető, megállítható, ehhez a szaktudás meg van itthon, a politikai akaraton múlik, hogy sikerül-e.
2020-06-13 |
Hogyan alakult ki a trianoni határ Észak-Magyarországon, Aggteleknél? Ki döntötte el, hogy egyik falu Csehszlovákia, a másik Magyarország része legyen? Hogyan maradhatott Magyarországon az egész ország egyetlen lengyel faluja? Timár Gábor, az ELTE Geofizikai Tanszékének vezetője számol be a részletekről.
2020-06-03 |
A legoptimistább forgatókönyv szerint 3 százalékkal, a legrosszabb szerint 7 százalékkal esik vissza idén Magyarország GDP-je a koronavírus járvány okozta válsághelyzet miatt a Gazdaságkutató Intézet prognózisa szerint. Vértes Andrással, a GKI elnökével beszélgetünk.
2020-04-07 |
Sok esetben a magyar vasút megszerzése volt a cél a trianoni határok meghúzásakor, vagy a tervezett határvonalat is átlépő, még a békeszerződés szerint is Magyarországnak ítélt területekre betörő román, szerb, és csehszlovák csapatoknak. Így volt ez a mai északi határainknál is, ahol a nyelvhatárokat teljesen figyelmen kívül hagyva húzták meg a határokat. Balassagyarmat és a környező falvak ráadásul maguknak köszönhetik, hogy ma Magyarországhoz tartoznak, mert megszervezték magukat, hogy ki tudják verni a cseh megszállókat. A mai szlovák-magyar határvonal kialakulásáról beszélgetünk Timár Gáborral, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetőjével.
2020-03-05 |
Száz éve születtek meg a trianoni határok, de az kevésbé ismert tény, hogy ezek közül az apróbb részletek csak néhány év alatt váltak véglegessé. Voltak ugyanis olyan falvak is, amelyek rajta se voltak azon a térképen, amelyen kijelölték a háborút elveszítő Magyarország új, csonka határait. A következő beszélgetésben a nyugati határvonal mentén vizsgáljuk meg a száz évvel ezelőtt történteket. A részletekről Timár Gábort, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetőjét hallják.
2020-02-26 |
3,4 százalékos volt az infláció mértéke 2019-ben Magyarországon. Az emelkedés oka sokrétű volt, de leginkább az üzemanyagok és a sertéshús drágulása idézte elő. A szakember szerint a magyar áremelkedés kiugróan magas Európában. Az euró vélhetőleg 2020-ban eléri majd a 340 forintos árfolyamot. A részletekről Vértes András közgazdászt, a Gazdaságkutató Intézet elnökét kérdeztük.
2020-01-31 |
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma – ezt nevezte a 2019-es év egyik fontos eredményének Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke. A határon túli magyar vállalkozásokat eddig még nem fogta össze senki, ezért gondolták, hogy felvetik, meghívják egy közös fórumba az ottlévő vállalkozói szervezeteket. Nagy örömükre októberben, 20 szervezettel közösen, sikerült is létrejönnie a fórumnak, amelynek elnöke, maga az ötletgazda, Czomba Csaba lett.
2020-01-18 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt