A nemzetünket és hazánkat tragikusan sújtó trianoni békediktátum máig érezteti hatásait Zemplén vármegye sorsára is.
2023-05-17 |
A két ország történészei már az 1970-es évek óta folyamatosan működtetik a közös bizottságot, bár igaz: a románok 1982-ben elnapoltak egy ülést, amelyet végül csak 1992-ben tartottak meg.
2022-11-18 |
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló előadáson erdélyi magyar költők vallomásai hangzottak el a szülőföldről és édes anyanyelvünkről.
2021-11-27 |
A szervezet az elmúlt esztendőben, a 100. évforduló kapcsán indította el ezt a kezdeményezést, amelyhez akkor több száz gyülekezet csatalakozott a Kárpát-medencében. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökét, Makláry Ákos atyát kérdeztük.
2021-06-02 |
„Nézz ránk, Ady Endre" címmel jelent meg Lakner Lajos a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese kötete, mely Trianon és Debrecen kapcsolatát dolgozza fel. A könyv első tanulmánya Trianon hosszú távú hatását mutatja be Debrecen történetében, mely ez esetben a századfordulón indul, amikor megszületett a „Nagy-Debrecen” gondolata, amely a város kulturális regionális központtá fejlesztését és egyetem felállítását vizionálta.
0:00
0:00
2021-02-13 |
Lengyelországhoz is kerültek területek a történelmi Magyarországból az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződéssel. Az egyetlen tengeri kikötővárosunkról, Fiuméról pedig külön le kellett mondanunk. Timár Gábort, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetőjét, a Trianon100.hu szerzőjét kérdezzük a részletekről.
2021-01-29 |
Már 1918-ban megszállták szerbek és franciák Magyarország déli részét, köztük olyan városokat is, amelyeket végül nem csatoltak el a trianoni szerződés értelmében. Pécs, Baja és Mohács térségében egy bő hétig még egy új állam is létrejött, ám a magyar katonák bevonulásával ez megszűnt. A mai határtól eltérően Baját a szerbek szerették volna megszerezni, de ez végül nem sikerült nekik.
2020-12-01 |
A versek és prózák alkotói XX. századi irodalmunk nagyjai, de olyan helyi szerzők is bekerültek az olvasókönyvbe, akik nem szerepelnek az irodalmi kánonban, de helyük volt ebben a válogatásban. A könyv a Trianon Emlékbizottság felkérésére készült az emlékévben.
2020-09-17 |
Magyarország határait több száz kilométeren folyók, vízfolyások adják. A városi legendák szerint a trianoni határ meghúzásnál volt jelentősége a folyók kategorizálásának, például, hogy egy folyó hajóható-e vagy sem. A részletekről Timár Gáborral, az ELTE Geofizikai Tanszékének vezetőjét kérdeztük.
2020-08-30 |
Miért akarták még Békéscsabát is megszerezni a románok? Hogyan lehet két Nagylak - egy Magyarországon, egy Romániában? Miért vágták ketté Kötegyán község vasútállomását? Miért voltak ennyire fontosak a vasútvonalak a határmegállapításnál? És vajon, miért nem volt elég erős az amerikaik hangja, akik azt mondták, a vasút nem lehet szempont egy határ meghúzásnál, hiszen azt könnyen meg lehet építeni? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a trianoni határainkat boncolgató sorozatunkban. Timár Gáborral, az ELTE Geofizikai Tanszékének vezetőjét hallják.
2020-08-08 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt