A nemzetközi légi közlekedés szinte teljesen leállt a világjárványban. A debreceni repülőtér forgalma is drasztikusan visszaesett. A legnépszerűbb járatok tavaly a nyári főszezonban újra indultak.
2022-04-10 |
Ezeket a járműveket a város domborzati adottságaihoz alkalmazkodva több viszonylaton is forgalomba tudják állítani, ahova gyorsabban és hatékonyabban el tud jutni ez a típus, mint egy csuklós változat.
2022-02-26 |
Az egyeztetésen a lakók között sem volt egyetértés, a legmarkánsabb ellentét a lakóutcákon és a gyűjtőutakon élők között mutatkozott meg. A megnövekedett forgalom csillapítása mellett az autósokra vonatkozó sebességkorlátozás szigorúbb betartatásában és kikényszerítésében látnák a megoldást.
2022-02-24 |
A korszerű járművek forgalomba állításával leselejteznek tíz diesel hajtású autóbuszt, melyek eredményeképpen éves szinten több mint ezerhatszáz tonna szén-dioxid kibocsátás takarítható meg. A járművek várhatóan nyáron állnak forgalomba és már ősszel utast is szállíthatnak.
2022-02-01 |
Folytatódnak a fejlesztések, hiszen a napokban megjelentek azok a közbeszerzési pályázatok, melyek keretében a társaság 543 járművet vásárol. Az első autóbuszok akár már az év végén forgalomba állhatnak.
2022-01-14 |
Megyénkben volt az egyik súlyos kisiklásos baleset is, melyben a mozdony és vezetője is súlyos sérüléseket szenvedett. Az átjárós balesetek miatt egymilliárd forintot meghaladó kárral számol a MÁV. A vasúti átjárókban történő baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. Évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok – részletezte a balesetek okát Biber Anett a MÁV Zrt szóvivője.
2022-01-07 |
75 éve indult újra a belföldi civil légi közlekedés Magyarországon. Érdekesség, hogy az egyik első repülőgép épp Debrecenbe hozott utasokat, és amikor megszűnt ez a lehetőség, ugyancsak a cívisváros volt az utolsó járat célállomása.
2021-10-21 |
Fontos odafigyelnünk az egyenragú kereszteződésekre, a jobbkézszabályra és a kanyarodási szabályokra. Majoros Gabriella gépjárművezető szakoktató elmondta, hogy ezekben az esetekben milyen hibákat szoktak elkövetni a sofőrök, valamint az ilyenkor előforduló speciális esetekre is felhívta a figyelmet.
2021-09-23 |
Telephelyükön pedig telepíthetik az ehhez kapcsolódó, akár az összes jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltő infrastruktúrát. Az új járművek a tervek szerint jövő nyáron állhatnak forgalomba.Demeter Péter a miskolci közlekedési társaság vezérigazgatója a vendégünk
2021-08-20 |
A város hamar megszerette ezt a tömegközlekedési formát. A kezdetekkor még a városhatáron kívül eső Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között közlekedett a villamos, a mai 1-es vonalán. Ezek után még több vonal is működött, de a buszok terjedésével alábbhagyott a fejlesztése. A 124 év alatt több típusú villamos váltotta egymást a miskolci síneken, ezek közül a legnépszerűbb a bécsi villamos volt. A miskolci villamosközlekedés történetéről Juhász Jánossal, az MVK Zrt. villamosközlekedési igazgatójával beszélgettünk.
2021-07-27 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt