„Egy szerkesztő, az élőadás motorja”- vallja a Helyi Érték díjas Ferencik Adrienne, aki 18 éven keresztül Nyíregyházán dolgozott: először egy helyi kereskedelmi rádióban, majd a Nyíregyházi Televízióban ért el országos sikereket. Adrienne négy és fél éve a fővárosban él, az M5 -ös csatorna szerkesztőjeként, különböző kulturális műsorok élő adásáért felel.
0:00
0:00
2021-03-10 |
A közkedvelt DAL című televíziós műsorban az elmúlt év után, idén is szerepel a nyíregyházi Tortuga zenekar, akik egy akusztikus dallal mutatkoznak be. Hegyi Ábeltől és Tomku Milántól megtudtuk, a négyfős csapatuk a produkció erejéig további négy fővel egészül ki, hogy még élvezetesebb produkciót nyújthassanak a nézőknek. Hosszútávú céljuk, hogy főállásban a zenéléssel foglalkozhassanak. Addig pedig igyekeznek minél több lehetőséget megragadni, így a televíziós szereplést is, amely az elmúlt évben is nagy ismertséget hozott számukra.
2021-01-29 |
Az Európa Rádió magazinműsora szerdánként 11 órától.
2020-06-25 |
A méltó megemlékezés összeállításakor a szomorú eseményhez illő irodalmi, történelmi és zenei elemeket használtak föl. A diákok és tanáraik a járvány okozta nehéz helyzetben online készültek a produkcióra. A trianoni évforduló egyben a nemzeti összetartozás napja is, ami a szomorú múlt mellett a határok nélküli nemzeti egységet igyekszik szimbolizálni. Ezeket az üzeneteket tartották szem előtt a Kisrefi emlékező műsorának összeállítói is. Az intézmény vezetője azt mondta, máskor is komoly figyelmet fordítanak arra és minden alkalmat is kihasználnak annak érdekében, hogy tanulóik tisztában legyenek a külhoni magyarság helyzetével és átérezzék mindennek a mondanivalóját.
2020-06-04 |
A Miskolc Televízió alaptantárgyi felkészítő műsorokat sugároz az érettségizőknek, hogy segítse felkészülésüket a koronavírus miatti iskolaszünet alatt. A Televízió műsorában hétköznaponként 17 órától a város középiskolai tanárai fognak háromnegyedórás előadásokat tartani. A március 23-tól látható #érettségi című adás magyarból, matematikából és történelemből készíti fel a végzős diákokat. az előadások a minap.hu portálon és a Miskolc Tévé Facebook oldalán is elérhetőek lesznek.
2020-03-21 |
II. Rákóczi Ferenc hamvaival 1906. október 27-én indult el a vonat, hogy hazai földben temessék újra. A 113. évforduló emlékére a miskolci Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület a Miskolci Galériában ad ünnepi műsort október 29-én. Itt hangzik el Dr. Gyulai Éva történész-muzeológus RÁKÓCZI HAZATÉR című előadása is. Vendégünk Kardos Katalin, az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület elnöke.
2019-10-24 |
Augusztus 2-án kezdődik a 29. THEALTER Fesztivál Szegeden. Fókuszba kerülnek a női témák, és ezúttal is érdekes külföldi és haza előadók érkeznek.
2019-07-18 |
nmhh
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt