Istentiszteletet közvetítettünk a szabolcsi református templomból. Igét hirdetett Veres Péter, a gyülekezet lelkipásztora.
Míg tavaly 4,8 tonna őszi búza termett hektáronként, addig az idén 5,2 tonna. Ugyanez mondható el a többi kalászos, vagyis az őszi árpa és a rozs esetében - mondta rádiónknak Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.
2020-08-09 |
Meglepő, hogy a munkahelymegtartó programban nem vett részt annyi cég, amennyi a rendelkezésre álló keretösszeg révén részt vehetett volna. Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke rádiónknak elmondta: ők sem tudják miért, de a vállalkozóknak csak töredéke használta ki a támogatást.
2020-07-26 |
Hamarosan elkezdődik az aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta: pont akkor jött a nagymennyiségű eső, amikor fejlődésben voltak a kalászosok, így azok szépen megnőttek. Ennek ellenére azért vannak olyan mélyen fekvő területek, ahol megállt a víz, így ott nagy problémát okozhat. A szakember jó, illetve közepes minőségű és mennyiségű termésre számít az idén.
2020-07-07 |
Jelentős a szárazság a földeken, a következő hetekben fokozatosan emelkedő hőmérsékletre és nagy mennyiségű csapadékra lenne szüksége az almaültetvényeknek. A terület és a gazdatársadalom egyaránt öregszik, a közeljövőben ez nagy problémát jelent majd a szabolcsi almatermesztés tekintetében. A pályázatok valamilyen szinten segítenek, de a fiatal gazdáknak rengeteg önerőre is szükségük van.
2020-03-15 |
Az Erdők hetére készül a Nyírerdő Zrt. A „Kiből Lesz Az Erdész?”- Erdőismereti Akadályversenyt Nyíregyháza város felső tagozatos tanulóinak hirdették meg, a vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják – tájékoztatta rádiónkat a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola vezetője. Petrilláné Bartha Enikő elmondta: a feladatlapot legjobban kitöltő 6 csapat vesz részt az akadályversenyen.
0:00
0:00
2019-09-08 |
Katasztrófa – ezzel az egy szóval jellemezte a méhészek idei szezonját Bugyi Zoltán, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megyei szervezetének vezetője. Most kezdődik a napraforgó virágzása, a megyében élő mintegy 1200 méhész abban reménykedik, hogy ez megmenti a szezont.
2019-07-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt