A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és az Aktív Magyarország közösen indították el a Millió lépés az iskoládért nevű 11 hetes kihívást. A programban résztvevőknek egy telefonos applikáció segítségével kellett lépéseket gyűjteniük az iskoláik számára, virtuálisan teljesítve az Országos Kékkör távját.
2023-06-27 |
A Lencztelep Debrecen fejlődő városrésze, ahová az utóbbi években sok fiatal család költözött. Ez meghatározza a helyi református gyülekezet életét, működését. A nyarat úgy tervezik, hogy az óvodások, iskolások számára egyaránt legyen élmény július hónap folyamán egy tábor keretében. A családokat augusztusban a Mályi-tó partjára várják néhány napra.
2023-06-27 |
Digitális nyári táborokat szervez idén a Logiscool, melyre óriási az érdeklődés a gyermekek körében. A tematikus táborokban programozással, robotikával és a logikus gondolkodás alapjaival is megismerkedhetnek a résztvevők.
2023-06-27 |
Az elmúlt időszakban a Tiszántúl több református gyülekezete alakított ki olyan látogatóközpontot, amelyben fogadni tudják a hozzájuk érkező turistákat. Most avatták fel Csengersimán és Nyírbátorban a korszerűsített, illetve az újonnan létrehozott szálláshelyeket. Ezek az egyházkerületben működő kerékpáros túraútvonal fontos állomásai lesznek, ezért is támogatta a fejlesztéseket az Aktív Magyarországért program.
2023-06-27 |
Komplex Multidiszciplináris Egészségipari Központot alakított ki, valamint új innovatív egészségipari technológiákat és termékeket fejlesztett a Debreceni Egyetem a most záruló, több mint három éves program keretében.
A sváb elődök betelepülésére emlékeztek a Józseffalváért Egyesület szervezésében megrendezett juniálison, Sárospatakon. Az egykori önálló Józseffalva ma a város része, de az ott élő és oda kötődő emberek egyesületbe tömörülve, programok szervezésével fejezik ki összetartozásukat, az ősök iránti tiszteletüket.
2023-06-27 |
Laptopokat gyűjt a református Bethesda Gyermekkórház az otthonlélegeztett gyermekeik ellátásához. A kórház támogatásával ugyanis már 60 olyan gyermek kaphat otthonában légzéstámogatást, akinek korábban sokkal több időt kellett volna a kórház falai között töltenie.
2023-06-26 |
Dr. Tóth Anikó Panna a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium speciális matematika tagozatán végzett, majd az ELTE- n szerzett szociálpolitikusi diplomát. Ugyanitt volt PhD hallgató, majd doktorjelölt. Számos területen végzett önkéntes tevékenységet. Doktori kutatásának témája a digitális megoldások vizsgálata volt a szociális szolgáltatásokiban.
2023-06-26 |
Nemrég Innsbruckban indultak a DVTK atlétái a hegyifutó világbajnokságon, ahol a népes mezőnyben Lövei Vanda a legjobb magyar indulóként a 29. helyen zárt a DVTK színeiben.
2023-06-26 |
A játék online alkalmazás segítségével, de a szabadban lévő pályákon mozogva vezeti be a diákokat a mindennapi pénzügyi ismeretekbe. Miskolcon Pénzfutam pálya a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium területén, a Gagarin utcai iskola mellett, az Egyetemen, valamint a Népkertben található. A részletekről Brusztné Kunvári Enikő, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatóhelyettese számol be.
2023-06-26 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt