Rádiónknak Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője azt mondta: az elmúlt években folyamatosan zajlik az eszközkorszerűsítés és a mentőautók beszerzése. A most átadott járművekkel csaknem a mentőszolgálat teljes flottája már megújult az elmúlt évek alatt. A mentők napját most csak elektronikusan tartották meg, de bíznak abban, hogy a járvány lecsengésével megünnepelhetik bajtársaikat és munkájukat.
2020-05-14 |
Jelentősen csökkent az érdeklődés és az értékesítés is a használtautók piacán – derül ki az egyik autóhirdetési portál felméréséből. A kezdeti járványügyi bejelentések miatt 80-90%-kal kevesebben keresték fel a kereskedéseket. Mostanra már némi emelkedés tapasztalható, és pozitívum, hogy aki most nézelődik, az jellemzően vásárol is. Az eladásra hirdetett autók ára nem változott az év elejihez képest.
2020-05-04 |
Autós istentiszteletet szervezett vasárnap a Budai Református Gyülekezet az őrmezői P+R parkolóban. Illés Dávid esperes igehirdetését hatvan autóban több mint száz ember hallgatta. A rendezvényt a hatóságok engedélyezték, vasárnap ismét autós istentiszteletet tartanak majd. Illés Dávid szerint a modell a járványügyi szabályok betartása mellett bármelyik településen megvalósítható.
2020-04-24 |
Autós kisokos címmel új kiadványt jelentet meg a Sátoraljaújhely - Hegyköz Turizmusáért Egyesület. Egy közlekedésfejlesztési pályázatnak köszönhetően készül a szemléletformáló kiadvány, az önkormányzat megbízásából. A következő percekben a kiadvány szerkesztőjével, Novák Zoltánnal beszélgetünk.
0:00
0:00
2019-11-12 |
Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége: a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a saját szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos: a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék, vagy a páramentesítő használata.
2019-11-09 |
Az őszi hűvösebb és csapadékosabb idő miatt az útviszonyok is megváltoznak, és fokozottabban kell figyelni vezetés közben. A változó időjárási körülmények és a nagymértékű hőmérsékletingadozás okán autónk bizonyos alkatrészei fokozott igénybevételnek és megterhelésnek vannak kitéve. Éppen ezért fontos, hogy a gépjármű karbantartását a terhelő időjárási körülmények megjelenése előtt végezzük el. Majoros Gabriella gépjármű szakoktatóval beszélgettünk az Európa Rádió Kitekintő című műsorában.
2019-10-28 |
Megkezdődött az őzek násza, ilyenkor van a legtöbb vadbaleset az utakon. Hazánkban a becslések szerint mintegy 380 ezer őz él, évente csaknem ötezer őzet ütnek el a magyar utakon. Vendégünk a Miskolci Járási Hivatal Agrárügyi Osztályának főosztályvezetője, Vadász István, akivel a vadkár rendezésének módjáról beszélgetünk.
0:00
0:00
2019-07-24 |
Ismét autókat kapnak - a rendőrségtől országosan 150-et - de csak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség 13-at. Ez a megyék között majdnem a legnagyobb darabszám a gépkocsikból. Mindez a XXV. Polgárőr Napon, a Balaton mellett derült ki.
2019-07-22 |
Az állam júliustól 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a legalább háromgyerekes családoknak a legalább hétüléses autók vásárlásához. Így a támogatással a legolcsóbb autó 2,1 millió forintért vásárolható meg. Az állami támogatás azonban nem tesz különbséget aközött, hogy valaki a legolcsóbb - 4,2 millió forint listaárú, vagy a legdrágább diesel-es, 31,4 milliós autót, vagy esetleg a programban abszolút legdrágább áron beszerezhető 35 milliós luxus elektromos autót vásárolja-e meg az állami támogatás segítségével. Gablini Gáborral, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökével beszélgetünk.
2019-07-03 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt