A Semmelweis-nap alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya is.
12. alkalommal kerül megrendezésre július 17-e és 21-e között a Campus Fesztivál Debrecenben, a Nagyerdőn. Az esemény az elmúlt években már bebizonyította, hogy a minőségi kultúra, a kiegyensúlyozott színvonal és a zenei sokszínűség jellemzi. Ezzel idén is bekerült a minősített európai fesztiválok közé. Ebben az évben 18 programhelyszínen, 248 zenei fellépővel, idén először 10 külföldi előadóval és 40 debreceni zenekarral, illetve mintegy 200 egyéb programmal várja a résztvevőket.
Június utolsó hétvégéjén Debrecenben rendezték meg a Kárpát-medencei Református Iskolák 6. Találkozóját. A házigazda a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola volt, a szakmai és kulturális programoknak otthont adott a Debreceni Református Kollégium történelmi épülete és a Nagytemplom is
2019-07-06 |
Átvette a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat a Debreceni Egyetem, és július 1-jével létrejött a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet. Ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézeti alapellátó rendszer. A fejlesztés első lépéseként a Klinika területén új, modern helyre költözött a felnőtt háziorvosi ügyelet.
Magyarország legkomplexebb agrometeorológiai mérőhelyét alakították ki a Debreceni Egyetemen. A mérőhelyet 40-45 millió Ft-ból, pályázati támogatással és önerőből hozták létre. 35 környezeti tényezőt vizsgálnak, amelyet 42 növényfaj esetében modelleznek. A minőségi adatokat kutatók, hallgatók és külső cégek is használják.
Húsz országból 200 fiatal érkezik az idei Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiájára Debrecenbe. A Magyarországon egyedülálló zenei programot a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara rendezi július 14-e és 23-a között, immár 19. alkalommal.
Egyedülálló okoskönyvet készített a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nukleáris Medicina Tanszékének tíz munkatársa. Az elmúlt időszakban a nukleáris medicina kötelező tantárgy lett az orvostanhallgatók számára, így most egy komplett tananyag segíti őket, amely a nyomtatott és digitális tartalmakat összekapcsolja. Emellett orvosok és szakdolgozók számára is fontos tudnivalót tartalmaz.
Július elseje a magyar egészségügy napja, vagy másik nevén Semmelweis Ignác-nap 1992 óta. Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentőjeként” ismert, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Ennek apropóján a mai szülési kultúráról, a szülésznők feladatáról, szerepéről Kungler- Hajzer Gabriellát, a Debreceni Egyetem Klinikájának szülésznőjét kérdezte Buzás Bori
2019-07-01 |
"Csillag vagy!" címmel elkészült a Csillagpont Band második saját dala, amely a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó hivatalos dala lett. Berta Zoltán ifjúsági lelkész, a zenekar tagja az Európa Rádiónknak elmondta: 15 perc alatt írta meg ezt a dalt. A Csillagpont Band már nagyon készül a július 23-án kezdődő Református Ifjúsági Találkozóra.
2019-06-29 |
Mintegy 150 hitéleti és nem hitéleti szakokon végzett hallgató veszi át diplomáját a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi tanévzáró közgyűlésén. Az istentisztelettel egybekötött alkalom a református Nagytemplomban lesz június 29-én szombaton 10 órától. Ezzel az ország legrégebbi, folyamatosan működő egyházi oktatási intézménye 481. tanévét búcsúztatja. Kustár Zoltán rektor értékelte az elmúlt időszakot és vázolta a jövő terveit.
2019-06-29 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt