Bruttó 500 ezer forint egyszeri kiegészítő juttatást kapnak az orvosok, egészségügyi dolgozók, beleértve a technikai személyzetet is a koronavírus járvány alatti munkájuk megbecsüléseként - jelentette be még pénteken Orbán Viktor miniszterelnök. Később kiderült, a pénzt nyár elején kaphatják majd meg az egészégügyben dolgozók. Mindez több mint 70 milliárd forintjába kerül majd az államnak. De mit szól mindehhez a Magyar Orvosi Kamara? Álmost Pétert, a kamara alelnökét kérdeztük a részletekről.
2020-04-09 |
Hazánkban ezer lakosra alig hat ápoló jut, míg az uniós átlag meghaladja a nyolc főt, sőt Németországban ezer lakosra 12, míg Svájcban 16 ápoló jut. Az egészségügyi szakdolgozók hiánya nem csak az alacsony bérből fakad, sokan most mennek nyugdíjba, és vannak akik már külföldön dolgoznak.
2020-01-29 |
A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai szekciója Miskolcon tartotta legutóbbi, XX. nemzetközi szimpóziumát. A képalkotó diagnosztikához szükséges eszközök száma az elmúlt időszakban megduplázódott, tehát űszerezettség terén jó helyen állunk, ez azonban nem mondható el a szakember ellátottság tekintetében.
2020-01-09 |
Új, speciális műszert vásárolt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház. A laparoszkópiás torony beszerzését a városi önkormányzat és a térségben működő vállalkozások anyagi támogatása segítette. Az új eszközzel az ízületek túlterheléséből vagy sérüléséből adódó bántalmait, betegségeit tudják kezelni kisebb beavatkozással, rövidebb műtéti idővel és gyorsabb felépüléssel. Dr. Kovács Lajossal, a kórház megbízott főigazgatójával Jászter Beáta beszélget.
2019-12-10 |
Kiváló Integrált Nagykórház díjat kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház. A díjat a Medicina konferencián Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke – az értékelő zsűri elnöke adta át Dr. Révész Jánosnak, az egészségügyi intézmény főigazgatójának. A pályázat bírálati szempontjait Dr. Velkey György, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója ismertette, aki mint a Kórházszövetség elnökségi tagja részt vett a zsűriben. Hangsúlyozta: az egészségügyi szakterületen nincs más ehhez hasonló, illetve ilyen típusú megmérettetés. Dr. Velkey Györgytől azt is megtudtuk, hogy saját kórháza, a Bethesda, a szakkórház kategóriában kapta meg az elismerést.
2019-10-11 |
Évek óta azért küzdöttek a védőnők, hogy ők is kerüljenek be az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá, amely júliusban megtörtént. Ez a gyakorlatban fizetésemelést jelent a védőnők 90 százalékának, így augusztusban már a megemelt fizetést kaphatták meg. Magyarországon jelenleg 400 betöltetlen védőnői állás van, a legtöbb Kelet-Magyarországon. A részletekről a Magyar Védőnők Egyesületének elnökét, Csordás Ágnes Katalint kérdeztük.
2019-08-16 |
Július elseje a magyar egészségügy napja, vagy másik nevén Semmelweis Ignác-nap 1992 óta. Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentőjeként” ismert, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Ennek apropóján a mai szülési kultúráról, a szülésznők feladatáról, szerepéről Kungler- Hajzer Gabriellát, a Debreceni Egyetem Klinikájának szülésznőjét kérdezte Buzás Bori
2019-07-01 |
Már úgy sem biztosítható a biztonságos ellátás a magyar egészségügyben, hogy az ott dolgozók önként vállalt túlmunkáját maximálisan kiaknázták, és úgy sem, hogy már ma is rendszeres és sorozatos a munkajogi szabályok megsértése. Ahhoz, hogy változhasson a helyzet, kizárólag döntéshozói akaratra lenne szükség. Ezt a két erős és határozott mondatot a Magyar Orvosi Kamara adta közre egy közleményben.
2019-06-06 |
A betegbiztonság megerősítése és a dolgozók higiénés körülményeinek javítása érdekében
2019-05-10 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt