Olyan templomok például, amelyek építési idejük, szerkezetük vagy hitéleti szerepük miatt országos, sőt nemzetközi szinten is jelentős értéknek számítanak. Az elmúlt évben szerencsére különböző pályázati források felhasználásával olyan fejlesztéseket, beruházásokat sikerült megvalósítani, amelyek hozzájárultak ezeknek a műemlékeknek a megőrzéséhez, helyreállításához. Ezekről számolt be Virányi Zsolt építész, az egyházkerület műemléki tanácsosa.
2022-01-06 |
2022 szeptemberétől nyithatja ki kapuit a Debrecen-Tégláskerti Református Missziói Egyházközség fenntartásában a Toronytemplom Óvoda.
2022-01-05 |
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő intézmény évét mégsem a járvány határozta meg, hanem az átadott új iskolaépület. A Kishegyesi úti intézmény átadásával megszűnt a várólista, bár új érdeklődők vannak már, és új szakembereket is felvettek, így ma már a két telephelyen 120 gyermeknek 65 szakember segít.
2022-01-04 |
A gyerekek, fiatalok hitre nevelése kiemelt hangsúlyt kaphat, de ez nem csak a vallástanárok feladata, hanem az egész református közösségé. Ahogy az is mindannyiunk felelőssége, hogy a saját hitünk alapjait megszilárdítsuk. Erről beszélt az új esztendő küszöbén Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2021-12-31 |
Az első adventi vasárnaptól már az új református énekeskönyv használatos. 73 év után újult meg a kiadvány, melyről most az egyházzenei szakembert kérdezzük.
2021-12-29 |
Uniós és hazai pályázati források felhasználásával nagyon sok fejlesztés fordult be a célegyenesbe az elmúlt időszakban százmilliós nagyságrendekben. 2021 eredményeit Deák Attila, az egyházkerület Fejlesztési Irodájának csoportvezetője értékelte.
2021-12-26 |
Sokan ott voltak Jézus születésekor, de kevesen érkeztek meg. Márpedig nem elég jelen lenni, hanem meg is kell érkezni hozzá - fogalmazott Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese.
2021-12-24 |
Kétség kívül ritka, elsőre sokaknak szokatlan, de több református gyülekezetben tartanak szenteste éjszakai istentiszteletet, és nem csupán egy új szokásról van szó, írásos adat is alátámasztja, hogy már több száz évvel ezelőtt is volt olyan gyülekezet, aki szenteste éjfélkor tarott könyörgést. Mi a helyzet ma? A Szentes-Felsőpárti és a Győrújbarát-Ménfőcsanaki gyülekezetek példáján keresztül keressük a válaszokat.
2021-12-24 |
Gál Judit a református kórházmisszió vezető lelkipásztora, a Kenézy Campus kórházlelkésze is készül az ünnepre: 30 darab papírbetlehemet készített munkatársaival, amelyeket a covid-osztályokra helyeznek ki, hogy egy kis ünnepet, világosságot csempésszenek a kórház falai közé, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében nem tarthatnak közös istentiszteletet a kápolnában. A betlehemen egy áldás is szerepel és egy Ige, a Jézusi név, hogy velünk az Isten. Az elmúlt év tapasztalatairól, az ünnepi időszakról, valamint a jelenlegi helyzetről is mesélt nekünk.
2021-12-23 |
Darvas Szilárd börtönlelkész számolt be nekünk az elmúlt év tapasztalatairól, arról, milyen a lelki élet a börtön falai között, és hogyan készülnek az ünnepre.
2021-12-23 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt