Aktív hitéletet él a Nyírségi Református Egyházmegye. Legutóbb az ificsapat indult útnak és túrázott a Zemplénben. Az egyházmegye lelkipásztorai igyekeztek úgy megszervezni az eseményt, hogy ne csak a testnek, hanem a léleknek is felemelő legyen.
Az Ukrajnában kialakult háborús helyzetre elsőkként reagáltak a református közösségek: azonnali segítséget nyújtottak és nyújtanak azóta is a határon a menekülteknek.
Egy 2016-ban indult turisztikai pályázatnak köszönhetően teljesen megújult kívül-belül a templom. A pályázat része a turisztikai fejlesztés is, így a torony is láthatóvá vált, valamint májusra elkészül a múzeumi rész is.
A gyülekezet Segélyalapot hozott létre és közös imádságot is szervezett a debrecenieknek. Az alkalmon a Debreceni református Hittudományi Egyetem hallgatói is részt vettek.
Nagy György, a Mátészalkai Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztora és Balogh Ernő református presbiter a tiszabecsi határtelepülésről, a legfrissebb hírekről tudósították az Európa Rádiót.
Az MRSZ-nek Záhony lett az elsődleges segítségnyújtó helyszíne, a határátkelőhelyen több ezren menekülnek át Ukrajnából. Budapesten a reggeli óráktól kezdve egészen éjfélig fogadják a menekülőket a Nyugati pályaudvaron, jelenleg a legnagyobb kihívást a szálláshelyek szűkössége jelenti.
A kárpátaljai református püspök az Európa Rádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy arra kérte a lelkészeket, gondnokokat, presbitereket, hogy maradjanak a szolgálati helyükön.
2019-ben kezdődött, ám a pandémia miatt a félévesre tervezett sorozat 3 évig tartott. A célja az volt, hogy a több mint 200 éves debreceni reformátusság történetére visszatekintve megmutassák a közösség értékeit kulturális és egyéb rendezvények keretében.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során.