A Debrecen-Kistemplomi Ispotályi Református Egyházközség templomának turisztikai fejlesztése az „Orando et laborando „ -imádkozva és dolgozva program keretében még tavaly év végén kezdődött 300 millió forintos támogatással. Ebből az összegből valósulhat meg a héjazat csere, az utólagos vízszigetelés, az épület körüli angolaknák létesítése, megújul a homlokzat és új lépcsők épülnek valamint korszerűsödik a fűtés és a világítás.
2021-01-20 |
A Bagaméri Református Egyházközség, mint fenntartó, határozatlan időtartamra hirdette meg az állást, amelyre január 31-ig lehet pályázni.
2021-01-19 |
Fekete Károly az első hat éves ciklus után továbbra is marad a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi vezető eddig végzett munkáját is méltatja, a bizalmat is mutatja, hogy a püspöki tisztségre leadott 424 érvényes szavazatból 422-t kapott a tisztújítás során.
2021-01-19 |
1997-ben Tiszabecsen kezdte szolgálatát, és 2008 óta Létavértesen lelkipásztor. Eddigi munkássága tapasztalatait szeretné hasznosítani új pozíciójában. Kiemelt feladatnak tekinti a kisebb gyülekezetek támogatását, a fizikai és lelki építkezést, a kapcsolatok erősítését. Hadházi Tamás esperessel Oláh Ilona beszélgetett.
2021-01-17 |
Többek között ezt hangsúlyozta rádiónknak Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspöke, utalva arra, hogy sok kicsiny faluban már csak néhány lélek jár templomba, ám az egyház feladata, hogy senkinek ne engedje el a kezét. A további célokról és a tervekről is hallhatnak most következő beszélgetésünkben.
2021-01-17 |
A Biblia szándéka nem az, hogy természettudományos magyarázatot adjon a világ keletkezésére, hanem hogy hitvallást fogalmazzon meg. Ez a hitvallás pedig arról szól, hogy a világ, egy a világon kívül és felette álló élőlénynek a tervei alapján jött létre.
2021-01-16 |
A tiszáninneni egyházkerületből érkezett s végül tanulmányai után a Tiszántúlon maradt. 18 éve szolgál Zsadányban.
2021-01-16 |
Szoros, személyes és közvetlen kapcsolattartás az egyházmegye lelkipásztoraival és családjaikkal , szolgálati és életkörülményeik lehetőség szerinti javítása, a lelkészi kar összetartozásának erősítése sokrétű közösségi alkalmakkal és szolgálatokkal, testvéri légkörű, munkatársi szellemű közösségi döntésekre támaszkodó vezetés.- ez legfőbb célkitűzései egyike Tóth Tibornak a Bihari Református Egyházmegye új esperesének, aki a gyülekezetek és presbitériumaik református hitvalló öntudatának erősítését tervezi a jövőben konferenciák, előadások, közösségi napok szervezésével.
2021-01-14 |
A Törökszentmiklósi Református Egyházközség 300 éves fennállása alkalmából kiállítást szervezett, melynek megnyitója a koronavírus-járvány miatt online zajlott. Szabó József elnök-lelkipásztor köszöntőjében bemutatta a gyülekezet történetét és a kiállítás felépítését. A tárlat állandó jelleggel látogatható. Szirák Sára hangképes beszámolója:
2021-01-13 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt