Voltak napok, amikor az előzetes tervekhez képest nagyobb volt a visszaesés, de olyan is, amikor rekord született. Összességében az előző héthez képest a véradók száma nagyobb mértékben csökkent, éppen ezért véradásra hívnak minden egészséges Csongrád megyeit. Sasvári Krisztinával, a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének vezetőjével Kovács Péter beszélgetett az Európa Rádió Kitekintő című műsorában.
2020-04-22 |
Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével. Az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték, és az agrártárca költségvetéséből kamat-, illetve költségmentessé alakították a konstrukciót. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az anyagi támogatás mellett a legfontosabb segítségnek az értékesítési lehetőségek biztosítását nevezte.
2020-04-22 |
Sokan bekapcsolódtak már házilag is, külön-külön, kisebb mennyiségben készítve maszkokat Debrecenben és a környéken. A színház női és férfi szabótárában március 22-én délelőtt kezdték el a munkát, s napi 500 maszkot tudnak elkészíteni.
2020-04-15 |
Diákok és tanárok kapnak laptopot a Zsinati Oktatási Irodájától a digitális oktatás támogatására. Vannak ugyanis olyan diákok és tanárok is a református oktatási közösségben, akiknek eszköz hiány okozott nehézséget az elmúlt hetekben. Így a Magyarországi Református Egyház több mint 130 laptopot vásárolt, 18 millió forint értékben. Ezeket az ország számos pontjára eljutatták már, így például a borsodi hernádnémeti, a szabolcsi kántorjánosi és Újfeherétó református iskoláiba. A részletekről Papp Kornélt, a Zsinati Oktatási Iroda vezetőjét kérdeztük.
2020-04-15 |
A keret egyik része a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 25 milliós támogatása, amiben a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök - maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő szerek – vannak, ezeket az MRSZ segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület szociális intézményeihez juttatják el. A másik forrás a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács 10 millió forintos veszélyhelyzeti támogatása, amivel a szeretetszolgálat munkáját segítik. Ebből a segélycsomagok összeállítása mellett az MRSZ egy mintaprogramot is elindít: 100 rászoruló család 3 napon át havi 10ezer forinttal feltöltött bankkártyát kap. Az adományokat szimbolikusan Nagypénteken adták át Debrecenben a Nagytemplomi gyülekezet időseket segíti Nyitott Ajtó Szociális Központjánál.
2020-04-15 |
Pedig azt mondják, hogy semmi sincs ingyen. Ezzel azonban úgy segíthet, hogy Önnek semmibe sem kerül.
2020-04-12 |
A hagyományos adomány osztás átalakult az idei húsvéti ünnepen a Magyar Református Szeretetszolgálat életében. A már megszokott átadás helyett negyven családot látogattak meg otthonunkban és nyújtottak át tartósélelmiszer csomagokat a segélyszervezet munkatársai, akiknek tevékenységét a járványügyi helyzetben a Bringakonyha Mastiff Cargo csapata is segíti.
2020-04-11 |
Sok, a napokban bejelentett kormányzati gazdasági intézkedés segítséget jelent majd a családoknak és a cégeknek a koronavírus okozta válsághelyzetben, de a kérdés az, hogy mindez elegendő segítség lesz-e - mondja Karsai Gábor, a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint a 13. havi nyugdíj visszavezetése a pillanatnyi válságban nem segíti a nyugdíjasokat, hiszen a plusz pénzt jövő februárban kapják majd először.
2020-04-11 |
Ezzel a felhívással önkénteseket toboroz a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Szervezetével együttműködve a koronavírus elleni küzdelem feladataihoz. Évtizedek óta nem volt ekkora szükség az önkéntes segítségre mint most.
2020-04-09 |
Leállította Mentő Maci gyártását a Magyar Református Szeretetszolgálat és helyette maszkokat készítenek elsősorban az Országos Mentőszolgálat részére. Emellett elindította „Összefogás az újrakezdésért” elnevezésű krízisalapját és csatlakozott egyébként a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács közös adománygyűjtő felhívásához
2020-04-05 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt