A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány most nyílt pályázatot írt ki a program bővítésére, amelyben további 182 településre keresi a települési megvalósítókat. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 26 helysége vesz részt jelenleg a projektben, a pályázatnak köszönhetően pedig további 44 hátrányos helyzetű települést vonnak be a programba. A pályázat benyújtására 2022. december 16-án éjfélig van lehetőség. A Felzárkózó települések program érintett falvaiban induló segítő programok megvalósítására civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak jelentkezését várják.
2022-11-22 |
A létesítmények által termelt áram értékesítéséből az ország legszegényebb településein élő családok jutnak támogatáshoz, ami a tervek szerint 3500 háztartás téli fűtéséhez nyújt majd jelentős hozzájárulást. A kiválasztott helyszínek között számos Miskolc környéki, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település is van. Romhányi Tamást, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét kérdeztük.
2022-11-03 |
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkány település lendületben van. Nemcsak a sport terén, hanem a kulturális események és a fejlesztések tekintetében is.
0:00
0:00
2022-08-25 |
A józseffalvai svábok 1785-ben történt betelepülésének évfordulójára emlékeztek a Józseffalváért Egyesület szervezésében. A ma már Sárospatak részét képező egykori település kápolnája előtt a pandémia miatti kihagyás után Kis-Tóth Lajos, az egyesület elnöke tájékoztatta a megjelenteket arról, mi is történt a szervezet háza táján az elmúlt időszakban.
2022-06-25 |
Ezúttal is olyan közösségek, (önkormányzatok, oktatási-szociális intézmények, vagy akár gyülekezetek) jelentkezését várják, akik szeretnének egy-egy számukra fontos helyi falfelületet megszépíteni.
2022-04-27 |
Kék település 2021-ben a berkenye gyümölcslével hívta fel magára a figyelmet, melyet a jól szervezett közfoglalkoztatás keretén belül dolgoztak fel. Poór Sándortól a település polgármesterétől megtudtuk, igyekeznek folyamatosan fejleszteni a lehetőségekhez, pályázatokhoz mérten.
2022-03-01 |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 járásának 358 települése közül – jelenleg – 17 nem rendelkezett érvényes címerrel. Ebben segített a megyei önkormányzat mind anyagi, mind szakmai téren. E szimbólumoknak fontos szerepük van a település identitásának kialakításában és elmélyítésében. Így készült el Balajt, Beret, Csenyéte, Fáj, Felsőgagy, Hernádpetri, Kiskinizs, Litka, Monaj, Perecse, és Rakaca települések heraldikai, történelmi és esztétikai szempontból érvényes címere - részletezte rádiónknak a megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka.
2021-12-18 |
Nyíregyházáról egyre többen költöznek ki a közeli településre, ahol minden adott ahhoz, hogy teljes életet éljenek. Nyírpazony egyre nagyobb népszerszerűsége, ugyanakkor kihívás is egyben. Igyekeznek elkerülni, hogy alvó településsé változzanak. Dubay Lászlóval, Nyírpazony polgármesterével beszélgetünk.
2021-10-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt