A vírus miatt az idén nagy kihívást jelentett a bérletesek kárpótlása, ami még mindig nem sikerült teljesen. A színházat anyagilag is megviselte a vírushelyzet, de egyelőre úgy tűnik, nem kerülnek veszélybe az előadások - fogalmazott rádiónknak Kirják Róbert igazgató.
2020-12-29 |
Újra kinyitnak a Református Templomok Nyíregyházán is. A Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége hozta meg a döntést: miszerint lehetővé teszik, hogy személyesen látogathassák a hívők az Istentiszteleteket. Gaál Sándorral, a Nyírségi Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk.
2020-12-16 |
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján úgy értékeltek a szakemberek, hogy a vártnál kevesebben vettek részt az ingyenes, önkéntes vizsgálatban, ám a fertőzöttségi adatok is alacsonyak. Az intézmények közül a bölcsődékben volt a legjobb a részvételi arány. A csoportos tesztelések következő szakaszában az érintettek körét kiterjesztik az államigazgatásban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársakra.
2020-12-04 |
A gyermekek keveset érzékelnek a körülöttük zajló helyzetből, hiszen a kézmosás, a COVID előtt is a mindennapi rutin része volt. Így a nevelőknek a gondozási protokollon sem kellett változtatni, mert az a járvány előtt is szigorú szabályok betartása mellett történt.
2020-12-02 |
Az intézményeknek eddig is nagy visszaesést jelentett a járvány okozta helyzet, de igyekeznek az online térben kapcsolatban maradni látogatóikkal. A bezárásokról Gáborjáni Szabó Botondot, a Tiszántúli Református Egyházkerület gyűjteményi igazgatóját kérdeztük.
2020-11-19 |
A borsod megyei kórházban az új miniszteri utasítás értelmében az elmúlt egy hétben jelentős átszervezések történtek a járványügyi védekezésben, ebben ugyanis nemcsak a megyei kórház vesz részt, hanem gyakorlatilag valamennyi fekvőbetegellátó osztály - mondta rádiónknak Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi és Egyetemi Kórház főigazgatója
2020-11-14 |
A borsodi megyeszékhelyen is bezártak az éttermek, az Állatkert és Kultúrpark valamint a miskolci fürdők és strandok, online rendezik meg a képviselők a testületi ülést, és bizonyos közterületeken is kötelező lesz a maszk használata. A részletek kidolgozása Miskolcon is folyamatos. A legfrissebb intézkedésekről Petruskó Norbert sajtószóvivőt hallják.
2020-11-13 |
Nehezen kapott levegőt, sípolt a tüdeje, és halálfélelme is volt annak a 27 éves nőnek, aki alapbetegség nélkül is két hétig kórházi kezelése szorult a koronavírus-fertőzése miatt. Kovács-Ferencz Viktória azt valószínűsíti, hogy tömegközlekedés közben kaphatta el a vírust. Most, hogy felépült, még óvatosabb lesz, mert fél, hogy újra elkaphatja a betegséget, amelyről már tudja, mennyire veszélyes. A következő percekben elmeséli betegsége, kórházi kezelése, és gyógyulása történetét..
0:00
0:00
2020-11-12 |
Karanténban volt a fényeslitkei lelkészcsalád, mert egyik gyermekük koronavírusos lett. Két hétig zárva volt a templom, az istentiszteletet online közvetítéssel oldották meg. A fertőzést nagyon komolyan vették, különös tekintettel a Fényeslitkei Református Idősek Otthona miatt, ahol már így is jelen van a vírus. Az otthonban több covidos időst ápolnak, és a munkatársak közül is többen karanténban vannak. A részletekről Bezzegh Gábor fényeslitkei lelkipásztort kérdeztük.
2020-11-07 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt