A koronavírus járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás vidéki feloldásával egy időben, azaz május 4-én hétfőtől újra megnyithatta kapuit a debreceni Állatkert. Szombattól, május 9-étől pedig újra várja a családokat a Vidámpark is, amely idén 60 éves és egyelőre hétvégenként működik, júniusra várható a teljes jubileumi szezonnyitás. A Nagyerdei Kultúrpark március 17-étől nem fogadhatott látogatókat, most az egészségügyi előírások betartásával és fokozott óvatossággal indulhat újra itt is az élet. Azt azonban még nem lehet tudni, mikorra érhetik el azt a vendégszámot, mint az elmúlt, sikeres években; és az már most látszik, hogy több tízmilliós veszteséget okoz az intézménynek a járvány.
2020-05-07 |
A hallgatók vizsgáit online fogják megoldani, mind szóban, mind írásban, személyes találkozás nélkül. Ez alól kivétel a záróvizsga, a diplomaszerzés előtt állók végső próbatétele nem marad el, ezeket szigorú biztonsági intézkedések mellett fogják megtartani. Ünnepélyes diplomaosztó nem lesz. Viszont a DRHE most végző és a korábbi években abszolvált hallgatóit is érinti a kormány járvány miatt hozott döntése, hogy a diplomához jelenleg nem kötelező a nyelvvizsga. Mindezekről Kustár Zoltán rektor tájékoztatott.
2020-05-04 |
A 163. lett a takarítás, mint szakma, a KSH 173 foglalkozást vizsgáló felmérésén, amelyen arra kérték a válaszadókat, hogy például a hatalom,  a társadalmi hasznosság, és az adott szakma divatossága alapján állítsák sorrendbe a szakmákat. A takarítók egyértelműen az alacsony presztízsű munkakörbe tartoznak.
2020-05-04 |
Két hallgató kivételével mindenki kiköltözött a járványügyi helyzet miatt még márciusban a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból. Az intézmény azonban speciális helyzetben van, mert nem csak a fiatal egyetemisták lakhatását biztosítja, hanem különböző órákat, programokat szervez nekik. Ezeknek egy részét sikerült az online térbe áthelyezni, így folyamatosan kapcsolatban vannak a hallgatókkal. A részletekről a Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatóját, Mózes Áront kérdeztük.
2020-05-04 |
A járvány után a gazdaság újraindításához az eddigieknél is nagyobb szükség lesz jól képzett szakemberekre. Ezért is fontos, hogy a Debreceni Szakképzéséi Centrum végzős fiataljai sikerrel zárják tanulmányaikat és megjelenjenek a munkaerő piacon.
2020-05-01 |
Bár maga az épület állt akkor mégis 300 éve tették le az alapkövét a debreceni Kistemplomnak. A cívisváros legrégebbi temploma több renováláson is átesett és most is felújítás előtt áll. A gyülekezet azonban csak az online térben gyűlhet össze. Nemcsak istentisztelet közvetítések várják a híveket, hanem megtartják például a bibliaórákat is. A részletekről és a templom történetéről a Debreceni Kistemplomi- Ispotályi református Egyházközség lelkészét, Szakács Györgyöt kérdeztük.
2020-05-01 |
A hazai orvosképzők részvételével meghirdetett vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek számáról.
Felkészült az idei érettségi vizsgák megtartására a Debreceni Tankerület és a hozzá tartozó valamennyi érintett középiskola. A koronavírus járvány miatt sok szempontból rendhagyó lesz a mostani, május 4-étől kezdődő vizsgaidőszak. A tanulóknak ahol csak lehet írásban kell számot adniuk a felkészültségükről, és be kell tartaniuk a biztonságuk és egészségük érdekében hozott intézkedéseket.
2020-04-30 |
Egy hete állnak rendelkezésre a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház előtt azok a sátrak, amelyekben a szakemberek koronavírusra szűrnek minden olyan beteget, aki belép az egészségügyi intézménybe. Naponta 2-300 beteg tölt ki egy szakasszisztensek által koordinált kérdőívet. Az onkológiai betegek és terhes nők szűrése máshol zajlik. A gyógyult páciensek pedig egy kiléptetőrendszeren keresztül hagyhatják el a kórházat.
A színházi munka leállta után karitatív szerepet vállaltak a Csokonai Színház művészei. Kubik Anna és Varga Klári hangoskönyvek elkészültében segédkezik. Varga Klárinak Kubik Anna hívta fel a figyelmét a "Legyél te is felolvasó!" projektre. „Közel áll a szívemhez minden olyan munka és vállalás, ami a hátrányos helyzetben élő embertársaink esélyegyenlőségét szolgálja, boldog vagyok, hogy az élet összehozott ezzel a lehetőséggel” – mondta el Varga Klári, akiről talán kevesen tudják, hogy jelnyelvet is tanult és alapfokú jelnyelvi tolmács vizsgával is rendelkezik. Az ő tolmácsolásában Oscar Wilde: A boldog herceg című műve lesz elérhető hangoskönyv formájában.
2020-04-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt