Még március elején szigorú szabályokat vezettek be a debreceni Méliusz Juhász Péter Református Idősek otthonában. Azóta nem fogadnak csomagot, látogatási tilalmat rendeltek el és minden bent lakónak megtanították a helyes kézmosást és megtiltották, hogy elhagyják az intézmény területét. A szigorítások miatt a budapesti sajnálatos események után nem kellett még szigorúbb intézkedéseket bevezetni. A részletekről az intézmény vezetőjét, Börzsönyi Kornéliát kérdeztük.
2020-04-17 |
Az ország összes, 1035 idősotthonának ellenőrzését elrendelte az országos tisztifőorvos, miután az egyik fővárosi intézmény a koronavírus fertőzés gócpontja lett. Debrecenben az önkormányzat fenntartásában működő két otthonban – a Pallagi úti és a Szávay utcai épületben – már március eleje óta látogatási tilalom van és kijárási tilalmat is bevezettek. Emellett több intézkedéssel védik a bentlakók és a dolgozók biztonságát, például kialakítottak egy 50 ágyas izolációs részleget is, amit teljesen elkülönítettek az otthon többi részétől, az itt dolgozók sem érintkezhetnek a többi munkatárssal.
2020-04-17 |
Azok, akik az allergia tüneteit tapasztalják magukon orvoshoz fordulva tudják a legbiztosabban megtudni, hogy valóban allergiával küzdenek-e. A panaszokat is az orvos tudja a legjobban enyhíteni, de magunk is odafigyelhetünk az állapotunkra, többszöri hajmosással és portalanítással. Rádiónkat Dr. Mikáczó Angéla, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Tüdőgyógyászati Tanszékének allergológus tüdőgyógyásza tájékoztatta.
Országos mintára a Debreceni Egyetem Gulyás György Szakkollégiumának hallgatói is rövid videókkal próbálják tartalmassá tenni az otthonlétet. A Facebookon koncertekkel, szavalatokkal, kulturális produkciókkal szeretnék szórakoztatni azokat, akik otthon maradnak. A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a koncertek, előadások, rendezvények, így Debrecenben is csak az interneten keresztül juthatnak az emberek kulturális élményhez.
A koronavírus megjelenésekor a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában egy tapasztalattal rendelkező orvoscsoport programot dolgozott ki. Most az első fázisban egészségügyi dolgozók, nővérek és orvosok számára oktatják az alapvető biztonsági lépéseket. Az Intenzív Osztály két oktatóhelyiségében négy orvos foglalkozik naponta kilenc munkatárssal.
Sokan bekapcsolódtak már házilag is, külön-külön, kisebb mennyiségben készítve maszkokat Debrecenben és a környéken. A színház női és férfi szabótárában március 22-én délelőtt kezdték el a munkát, s napi 500 maszkot tudnak elkészíteni.
2020-04-15 |
A keret egyik része a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 25 milliós támogatása, amiben a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök - maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő szerek – vannak, ezeket az MRSZ segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület szociális intézményeihez juttatják el. A másik forrás a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács 10 millió forintos veszélyhelyzeti támogatása, amivel a szeretetszolgálat munkáját segítik. Ebből a segélycsomagok összeállítása mellett az MRSZ egy mintaprogramot is elindít: 100 rászoruló család 3 napon át havi 10ezer forinttal feltöltött bankkártyát kap. Az adományokat szimbolikusan Nagypénteken adták át Debrecenben a Nagytemplomi gyülekezet időseket segíti Nyitott Ajtó Szociális Központjánál.
2020-04-15 |
Online felületein tarja meg hagyományos húsvéti foglalkozásait a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház. Az intézmények a foglalkozásokkal a kisebbeket szólítják meg, míg a felnőttek részére elindult a Múzeumi Tárgymesék sorozat, amely az ünnepek után is folytatódik.
2020-04-14 |
Húsvéti ünnepi istentiszteletet közvetítettünk a debreceni református Nagytemplomból. Igét hirdetett Fekete Károly püspök-lelkipásztor.
A Debreceni Református Kollégium Múzeumának 48-as kiállítása online látható az intézmény honlapján. A nemzeti ünnephez kapcsolódó tárlat még március 13-án nyílt a Debreceni Református Kollégium Oratóriuma előtti térben, amely most személyesen nem látogatható, ugyanis a járvány miatt a Kollégium is bezárt határozatlan időre. A kiállításhoz kapcsolódóan az iskolai csoportok DIGITÁLIS 48-as múzeumpedagógiai foglalkozásokra jelentkezhetnek.
2020-04-11 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt