A hagyományos adomány osztás átalakult az idei húsvéti ünnepen a Magyar Református Szeretetszolgálat életében. A már megszokott átadás helyett negyven családot látogattak meg otthonunkban és nyújtottak át tartósélelmiszer csomagokat a segélyszervezet munkatársai, akiknek tevékenységét a járványügyi helyzetben a Bringakonyha Mastiff Cargo csapata is segíti.
2020-04-11 |
Most a járvány időszakában, a bezártságban különösen fontos a mozgás. A Debreceni Egyetem sportlétesítményei bezártak, ugyanakkor a Dóczy utcai sportpályát lehet használni, létszám és időkorlát figyelembevételével. Emellett a Sporttudományi Intézet honlapján az otthoni sportolást segítik azok a cikkek, szakmai anyagok, videók, amelyeket folyamatosan töltenek fel, és nemcsak egyetemi polgárok, hanem bárki számára elérhetők.
Okostelefont és számítógépet kaptak a debreceni védőnők Debrecen Önkormányzatától. Így egy telefonos alkalmazás segítségével otthonról is el tudják végezni a munkájukat, ezzel minimálisra csökkentve a személyes érintkezések számát. A Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet 93 védőnővel látja el a feladatát. Rádiónknak Papp Csaba, az Egészségügyi és Szociális Bizottság alelnöke nyilatkozott.
2020-04-09 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület Pasztorációs Intézetének húsvéti kiadványa a napokban jelent meg, elérhető a ttre.hu-n, itt online átlapozható. A füzetben szó van a karantén böjtjéről, a nagypéntekhez kapcsolódó gyászról, és húsvét ünnepéről. A karantén egy sajátos jelentést ad a böjt mostani megéléséhez is. A karanténnak van üzenete: ebben a kényszerűségben választhatunk szabad utat. Kihasználhatjuk az elzártságot, hogy a lelkünket átvizsgáljuk. A karanténban is megélhetjük a böjtöt szabadon, önként és ez az egész folyamat átfordulhat az élet győzelmébe, a feltámadás ünnepébe.
2020-04-08 |
A járványügyi veszélyhelyzetben, a kijárási korlátozások és az önkéntes karantén idején egyre inkább felértékelődnek azok az internetes közösségek, ahol a hasonló érdeklődésű emberek virtuálisan találkozhatnak, megoszthatják élményeiket, megélhetik az egymáshoz tartozást. Az egyik leghasznosabb terület, ahol ilyen karantén közösségek szerveződnek: a gasztronómia. Sokan osztják meg bevált receptjeiket, kedvenc ételeiket. Ezen belül is különleges helyen szerepel az eredeti, kovásszal készülő kenyér, ami akár a rendkívüli állapot szimbóluma is lehet. A boltokból hamar elfogyott az élesztő, de a jó kenyérhez nincs is rá szükség, csak lisztre, vízre és időre – vallja Szabadfi Szabolcs pékmester, aki annak idején Debrecen kenyerét is elkészítette. A koronavírus miatti elzártságban közösségi oldalán szervezett csoportot, amelyhez több tízezer „kovászcimbi” csatlakozott.
2020-04-08 |
Ingyen utazhatnak a DKV járatain a Debrecen város közigazgatási területén munkát végző egészségügyi, szociális, rendvédelmi és honvédelmi dolgozók. Debrecen városvezetése a város lakosai nevében ilyen módon is szeretne köszönetet mondani a koronavírus járvány idején tevékenykedő ezen szakembereknek. A villamosok, trolibuszok és egyes autóbuszok menetrendje április 6-tól megváltozott. Az utas terheltséget figyelembe véve vezette be újabb változtatásait a közlekedési vállalat ügyelve a járványügyi helyzetnek megfelelő előírásokra. Az utasok mozgását folyamatosan figyelemmel kísérik és ha kell, további változtatásokat léptetnek életbe.
2020-04-07 |
Virágvasárnapi ünnepi istentiszteletet közvetítettünk felvételről Debrecenből. Igét hirdetett Derencsényi István, a Kossuth utcai református Verestemplom elnök-lelkipásztora, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője. Köszöntőt mondott és a liturgiában közreműködött Fekete Károly püspök.
Segédanyagokat és ajánlásokat tett a járványügyi helyzet kirobbanásakor a református iskoláknak a Református Pedagógiai Intézet, amely webináriumokat is tart és mindenben segíti az iskolákat, pedagógusokat a digitális oktatás terén is.
2020-04-05 |
Leállította Mentő Maci gyártását a Magyar Református Szeretetszolgálat és helyette maszkokat készítenek elsősorban az Országos Mentőszolgálat részére. Emellett elindította „Összefogás az újrakezdésért” elnevezésű krízisalapját és csatlakozott egyébként a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács közös adománygyűjtő felhívásához
2020-04-05 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsoportja még a kormány által elrendelt veszélyhelyzetre vonatkozó rendelet megjelenése pillanatában levelet juttatott el Debrecen városvezetéséhez, felajánlva segítségét, személyi állományát és gépjárműveit logisztikai feladatok ellátására. Ez magában foglalja a tanyavilágban, nehezen megközelíthető helyeken élőkhöz való eljutást, szállítást a városi, megyei szakszolgálatok, egészségügyi intézmények között és a házi karanténba kerülő állampolgárok ellátásának segítését.
2020-04-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt