Júliusban és augusztusban országszerte számos nyári tábort szervez rászoruló gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet.
2023-07-13 |
A Nagytemplomban július 1-én 10 órától istentisztelettel kezdődik az Ünnepi tanévzáró közgyűlés, itt vehetik át diplomáikat, okleveleiket a végzett hallgatók, illetve több díjat is átadnak. Az elmúlt időszak az intézményt is komoly kihívások elé állította. Részben az üzemeltetés költségeinek ugrásszerű drágulása okozott nehézséget, másrészt a felsőoktatási szabályozások változásainak is meg kellett felelni. Ugyanakkor folytatták a szakmai építkezést.
2023-06-30 |
Az elmúlt időszakban a Tiszántúl több református gyülekezete alakított ki olyan látogatóközpontot, amelyben fogadni tudják a hozzájuk érkező turistákat. Most avatták fel Csengersimán és Nyírbátorban a korszerűsített, illetve az újonnan létrehozott szálláshelyeket. Ezek az egyházkerületben működő kerékpáros túraútvonal fontos állomásai lesznek, ezért is támogatta a fejlesztéseket az Aktív Magyarországért program.
2023-06-27 |
Legkésőbb november 5-ig meg kell választanai a református gyülekezeteknek a következő ciklus presbitereit és a gyülekezetek világi vezetőit, a főgondnokokat.
2023-06-02 |
Hálaadó istentisztelettel emlékezett meg Körösnagyharsány református gyülekezete a templom felszentelésének 220. évfordulójáról. Az ünnepi alkalom másik apropója az volt, hogy a templom külső felújítását is el tudták végezni, és a kis közösség gyülekezeti háznak belső korszerűsítése is elkészült mostanra. A részletektől az észak-békési, határmenti kis település lelkipásztori szolgálatát 2020 óta ellátó Nagy Viktor számolt be.
2023-05-25 |
A bakonszegi református templom jövőre lesz 240 éves, többször esett át felújításon, a legutóbbi 5 év alatt valósult meg. Így különböző pályázati forrásokból és gyülekezeti pénzből kívül belül megszépült a szakrális épület harangjával, orgonájával. Ezért és a gyülekezet gondnokának 32 évi szolgálat utáni nyugdíjba vonulásáért adtak hálát Bakonszegen május 14-én vasárnap.
2023-05-18 |
A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre a közelmúltban tartotta hagyományos találkozóját. Az eseményen Szabó Dánielt, egy 90 éves öregdiákot köszöntöttek, akinek átadták a Szenczi-díjat. Szabó Dániel édesapja református lelkipásztor volt, ebben a szellemben nevelkedett.
2023-05-18 |
Második alkalommal rendezik meg a Debreceni Református Napokat. A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Egyházmegye 39 gyülekezetnek és a város lakóinak is szóló közösségépítő színes programsorozata május 18-ától, a Mennybemenetel ünnepétől 21-éig, a Konfirmáció vasárnapjáig tart.
2023-05-16 |
Újraválasztották Szenn Péter püspököt a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház lelkészi vezetőjének. Ez a horvátországi egyház képviseli a helyi magyar reformátusok többségét, 24 gyülekezetben 1200-2000 ember, köztük cseh és horvát anyanyelvű hívők is tartoznak hozzájuk.
2023-05-11 |
Február utolsó napjaiban kezdődött a Küküllőalmás 15. századi református temploma toronysisakjának a felújítása. A Maros megye határától légvonalban alig három kilométerre fekvő erdélyi településen 217 magyar reformátust tartanak számon. Műemlék lévén nem volt könnyű dolga a kivitelezőnek a munkálatok során – mesélte rádiónknak Hajdú-Nagy István lelkipásztor.
2023-05-11 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt