A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Egyházmegye idén második alkalommal hívja össze erre a megerősítő programsorozatra a 39 gyülekezet tagjait, és számítanak a város lakóira is.
2023-05-09 |
Genderideológia keresztény szemmel – ezzel a címmel tartott előadást a Sárospataki Református Teológiai Akadémián Szabados Ádám lelkész, teológus, a Divinity blog szerzője. Az eseményt a teológia legfrissebb szervezeti egysége, a Felnőtt- és Továbbképzési Intézet szervezte.
2023-05-08 |
A tavasz vége az osztálykirándulások időszaka. Debrecen egyik legnépszerűbb látványossága a református Nagytemplom, amely Nemzeti Emlékhelyként ingyenes utazási lehetőséget is jelent az iskolás csoportok számára. Ilyenkor van olyan nap, hogy 30-nál is több osztály, akár ezer látogató is megfordul a történelmi falak között, hogy megismerje az egyházi, történelmi, kulturális emlékeket.
0:00
0:00
2023-05-04 |
A horvátországi magyar reformátusok megosztottságának felszámolása is célja a következő zsinati ciklusnak a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház - erről beszélt az Európa Rádiónak Ódor Balázs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Kárpát-medencei és Külügyi Osztályának vezetője.
2023-05-04 |
A Bársony János Általános Iskola került legutóbb a római katolikus egyház figyelmébe. Az intézmény egyházi átvételét a miskolci közgyűlés is tárgyalta és jóvá is hagyta. A pedagógusoknak és a szülőknek az egri egyházmegye képviseletében már tartottak tájékoztatót is, illetve már szavaztak is akár a szülők, akár az intézmény dolgozói.
2023-04-26 |
Digitális vallás – a hálózati kommunikáció hatása a vallásra. Ezzel a címmel tartott előadást dr. Andok Mónika a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikációtudományi tanszékének vezetője a Sárospataki Református Teológiai Akadémián a Kollégiumi esték sorozat részeként.
0:00
0:00
2023-04-20 |
2023 a Lelkipásztori hivatás éve. Ennek apropóján három alkalmas konferenciasorozatot hirdetett a Tiszántúli Református Egyházkerület. 3 helyszínen, 3-as csoportokban adtak lehetőséget a találkozásra a 9 egyházmegye lelkészeinek.
0:00
0:00
2023-04-04 |
A szervezők 3 helyszínen, 3-as csoportokban várják a 9 egyházmegye lelkészeit a találkozókra. Az első rendezvény Nádudvaron lesz március 22-én, a következő március 27-én Kocsordon, majd április 17-én Zsadányban. A fórumokon résztvevők előadásokat hallhatnak a lelkipásztori szolgálat aktuális kihívásairól, személyes beszámolókat a pálya szépségéről, és beszélgethetnek saját tapasztalataikról.
2023-03-23 |
Április 2-án, Virágvasárnapon Békeének–láncot szerveznek a hazai keresztény egyházak, hogy a szomszédban dúló háború végéért imádkozzanak énekszóval. A kezdeményezés egy református gyülekezet kórusától indult, de felkarolta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is.
0:00
0:00
2023-03-20 |
Az anyaegyház, Besenyőd mellett a leveleki az egyik legdinamikusabban fejlődő gyülekezet. 25 évvel ezelőtt templomot építettek, amelyet azóta korszerűsítettek is, most pedig gyülekezeti ház építését határozták el. Simon Döme András lelkipásztort és Terbócs László presbitert hallják.
2023-03-15 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt