Eltelt hat év, ez pedig azt jelenti, hogy a református egyházközségekben ismét presbiterválasztások várnak a gyülekezetekre. Szász Győző, a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség egyik presbitere. Hogyan talált rá az Úr? Hogyan lett presbiter? És egyáltalán, mi a presbiterek feladata a gyülekezetekben? – erről is kérdezzük a 6 évvel ezelőtt megválasztott presbitert .
2023-03-08 |
A pápa találkozik majd nem csak a katolikus egyház helyi vezetőivel, de más egyházak püspökeivel is. De vajon miért jön Ferenc pápa hazánkba? Máté-Tóth Andrással beszélgetünk.
2023-03-08 |
Nagy Zsolt címzetes esperes 20 évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát a Biharkeresztesi Református Egyházközség élén.
2023-02-27 |
Diplomaosztóval egybekötött akadémiai istentiszteletet, konferenciát és kerekasztal beszélgetést szerveztek a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Fontos feladathoz kaptak jogosítványt a végzett hallgatók, hiszen a szociális területen olykor nagyon hasznos az a lelki többlet, amit a szakmai munka mellett pluszként tudhatnak magukénak a teológián végzett szakemberek
2023-02-16 |
Több mint 20 ország között Magyarországon is évről-évre, immár 16. alkalommal hívják fel a figyelmet a szervező keresztény egyházak és civil szervezetek a házasság, a család értékeire. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség is több éve csatlakozik a mozgalomhoz. Ezúttal online, a gyülekezet honlapján és közösségi oldalain elérhető beszélgetésekkel, játékos randiesttel, pároknak szóló vacsorával és a jubiláló házasok hagyományos köszöntésével is várják az érdeklődőket.
2023-02-16 |
El kell készíteni a gázról való leválás tervét a református diakóniai intézményeknek - mondja Czibere Károly a Református Szeretetszolgálat - korábbi nevén a zsinati Diakóniai Iroda főigazgatója.
2023-02-06 |
Több száz, de akár több ezer adományt is szállíthatott már Kárpátaljára Iszlai Gergely, a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni irodájának vezetője, aki 5 év alatt 150 utat tett meg az északi határon át. Csak a 2022-es év végén több mint 133 tonna adomány jutott el Kárpátaljára az MRSZ-en keresztül. Iszlai Gergely 10 éve dolgozik a Szeretetszolgálat kötelékében és minden kárpátaljai útja után boldogan tér haza.
2023-02-02 |
Idén is átadja egy kiemelkedő egyházi személyiségnek „Pro Unitate in Christo”-díját a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány. Az elnevezés - magyar fordításban a Krisztusban megélt egységért – mutatja, hogy a kitüntetéssel olyanokat ismernek el, akik az ökumenikus gondolkozás, együttműködés, a keresztény felekezetek, a katolikus és a protestáns egyházak közötti párbeszéd terén példát mutatnak.
2023-01-23 |
A Debrecen-Úrréti Református Gyülekezet 2 évvel ezelőtt lett önálló missziói egyházközség. Mára 65-70 felnőtt és 10-20 gyermek vesz részt a vasárnapi Istentiszteleteken, hetente 10-12 alkalmuk van, így 140-150 emberrel tartanak folyamatosan kapcsolatot, tehát fejlődik gyülekezet élete.
2023-01-15 |
XVI. Benedek pápa emberivé tette a pápaságot azzal, hogy lemondott - mondja a december 31-én elhunyt egykori pápáról Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora.
2023-01-12 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt