A jelenlegi energiaválságban Miskolcon is egyre többen állnak át a fatüzelésre vagy az egyéb szilárd tüzelőanyagokra a fűtés során.
2022-10-09 |
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az eladó lakóingatlanokat nézve a gázfűtésűek aránya a legjelentősebb, 46 százalékos. Bár az új rezsiszabályok augusztustól érvénybe léptek, de egyelőre nem borították fel a használt lakások piacát.
2022-09-22 |
Augusztus elsejétől életbe lépett a rezsicsökkentést újraszabályozó törvény, melynek alapján az eddiginél jóval magasabb áram és gázszámlára számíthatnak azok, akik túllépik a kormány által meghatározott átlagfogyasztást.
0:00
0:00
2022-08-08 |
Nyáron is fennáll a szén-monoxid mérgezés veszélye. A fűtési szezon már befejeződött, de ez nem jelenti azt, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Minden olyan eszköz veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás. Fontos odafigyelni a miskolci lakosoknak arra is, hogyha nyílászárót cserélnek, akkor biztosítsák a megfelelő légbevezetőket az ablakokon. Az egyik legbiztosabb megelőzést az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A másik fontos eszköz, ami segít megelőzni a bajt, az pedig a szén-monoxid-érzékelő.
2022-05-28 |
Mivel az ország számos pontjáról érkeznek kérelmek, a Tűzifa Programhoz elsősorban anyagilag lehet hozzájárulni. A szervezet leginkább egyedül élő időseknek és nagycsaládosoknak igyekszik segíteni ilyen módon.
0:00
0:00
2022-01-16 |
Szeptember 23-án kezdték kérni a lakosok a fűtés bekapcsolását és a megrendelések csúcsa október első hetében volt. Ma már a közel 16 ezer lakásból mindössze 1200-ban nem fűtenek még - mondta el rádiónknak Joó László igazgató.
2020-10-13 |
A fűtés mindenkinek minden télen komoly költség, a fával tüzelőknek pedig arra is figyelniük kell, hogy a csalók ne húzzanak ki a kelleténél jóval több pénzt a zsebükből. Visszatérő probléma, hogy az illegálisan működő fakereskedők nem megfelelő minőségű, vagy a kifizetettnél jóval kevesebb mennyiségű tüzelőt szállítanak a vásárlóknak.
2020-02-05 |
A fűtési időszakban sajnos szinte a legaktuálisabb téma a szén-monoxid mérgezés. Sokszor hallani olyan halálesetekről, amelyeket régebbi típusú kazán, nem ellenőrzött kémény vagy rossz kályha okoz.
2019-12-03 |
Idén is elérhető a Fűts okosan! felvilágosító és tájékoztató kampány annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira, emellett elérhetővé tesz minden helyes fűtési technikával kapcsolatos információt. Mader Balázst, a Szegedi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztályának vezetőjét kérdeztük az Európa Rádió Kitekintő című műsorában.
2019-10-23 |
Geotermikus energiát használ majd közintézményei fűtésére a létavértesi önkormányzat. Aláírták azt a 615 millió forintból megvalósuló beruházást, ami összesen 10 közintézményt érint majd. A fűtéskorszerűsítéssel az önkormányzat évente 40 millió forintot takaríthat meg.
2019-10-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt