Református istentiszteletet közvetítettünk Hajdúnánásról. Igét hirdetett Kocsis Áron, a gyülekezet lelkipásztora.
Bár négy generáción keresztül a felmenő családi ágakban lelkipásztor elődökkel büszkélkedhet, először mégis történelem tanárnak tanult, később vitte útja a teológiára. Politikai szerepvállalása a helyi közéletben kezdetben nem talált egyértelműen kedvező fogadtatásra a hívek körében. Egyik fontos célkitűzése, a gyermekeken keresztül megszólítani a családokat és bevonni az embereket a hitéletbe valamint az iskola falait lélekkel megtölteni.
2022-11-25 |
A hajdúsági városban az ott élők egyharmada vallotta magát a legutóbbi népszámláláson reformátusnak. A gyülekezetnek több intézményi egysége és idős ellátó rendszere van. Kocsis Áront a gyülekezet megválasztotta második lelkipásztorának, ünnepélyes beiktatása október 2-án 15 órától lesz Hajdúnánáson, a református templomban.
2022-09-30 |
Dér Balázsné Dobi Inci, az intézmény igazgatója a beiskolázási lehetőségekről, a képzésekről és a tehetséggondozási programról is tájékoztatja hallgatóinkat.
2022-02-04 |
Református istentiszteletet közvetítettünk Hajdúnánásról. Igét hirdetett Kocsis Áron beosztott lelkipásztor.
A folyamat még 2017-ben kezdődött, és mára az egyházkerület és a kormány támogatásával, illetve önerőből és hitelből újították meg a templomot, a környezetét és az oktatási intézményt. Az ünnepi alkalmon 14 megújulásért adnak hálát.
2021-09-17 |
Emelésük egyre nehezebb feladat, ezért szüksége lenne a családnak egy olyan eszközre, amely ebben megoldást jelenthet. Marján Zsuzsa - miután megismerkedett a családdal - azonnal eldöntötte, hogy ahogyan tud, segít. A debreceni Bioudvar vezetőjével, a Kossuth utcai gyülekezet tagjával beszélgettünk.
2021-04-07 |
A hajdúnánási református templom az elmúlt évek alatt teljesen megújult. Először a torony renoválása valósult meg, majd az épület külső része most pedig a belső terek szépülnek meg. A gyülekezet a munkálatokhoz kölcsönt is vett fel. Emellett az egyházközséghez tartozó intézmények tatarozása is megtörténik. A gyülekezet lelkipásztorával, Gacsályi Gáborral beszélgettünk.
2021-03-25 |
Istentiszteletet közvetítettünk a hajdúnánási református templomból. Igét hirdetett Porcs Mária beosztott lelkipásztor.
65 milliárd forintos állami támogatással Hajdúnánás mellett épülhet meg egy nemzetközi színvonalú MotoGP-pálya, amivel Magyarország bekapcsolódhat a világ legrangosabb gyorsasági motorverseny sorozatába. Az új hazai ágazati stratégiához igazodó, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezelésében legkésőbb 2023 elejére megvalósuló beruházás az egész régió fejlesztéséhez fontos lépcső. A többfunkciós komplexum ugyanis nem csak MotoGP versenyek rendezésére lesz alkalmas, turisztikai, közlekedésbiztonsági, tudományos-kutatási szerepe is jelentős lesz.
2020-06-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola