Huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenyét a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola. A megmérettetésen múlt pénteken 27 iskola több mint 350 versenyzője vett részt. A házigazda intézmény ezúttal öt első helyezést szerzett meg.
2019-10-30 |
Az országos kompetenciamérések alkalmával az általános iskolákban minden 6. és 8. évfolyamos tanuló szövegértési és matematika-feladatlapot tölt ki. A mérés figyelembe veszi a tanulók szociokulturális hátterét is, valamint a szülők iskolai végzettségét. Az újhelyi iskola az országos rangsorban is előkelő helyen szerepel, 2442 intézmény közül a 19. helyen áll.
2019-10-20 |
Diósgyőrben 1959. novemberében kezdte meg működését a 35-ös számú Kilián Északi Általános iskola, csaknem 800 tanulóval, amely 30 évvel később felvette a híres írónő, Kaffka Margit nevét. 2004-től a Könyves Kálmán Általános Iskola tangintézményeként működik tovább. Fennállásának 60. évfordulóját a Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskola számos programmal ünnepli. A jubileumi rendezvények sorát a „Szeretlek Magyarország” elnevezésű kiállítás nyitotta a Művészetek Házában. Radványi Árpád igazgatóval és Kubicskó Enikő tagintézmény-vezetővel beszélgettünk.
2019-10-15 |
Csibe-csalogató rendezvénysorozatra várja az iskolaválasztás előtt álló, leendő első osztályosokat a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola. Október 3-tól hat éten át kínál az ének-zene tagozatás intézmény iskolára hangoló elfoglaltságokat nagycsoportos óvodásoknak. A Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó emelt szintű ének-zenei oktatás folyik. Kötelező beiskolázási körzettel nem rendelkezik, a város minden pontjáról fogadnak gyerekeket.
0:00
0:00
2019-09-30 |
A Nyíregyházi Tankerületi Központ 44 székhelyintézményében, 14 tagintézményében valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál is elkezdődött szeptember 2-án a 2019/2020-as tanév.
2019-09-12 |
A nyár eltelt, volt ahol sikerült, volt ahol nem az, amit elterveztek. Vagyis a felújítások, a beszerzések. A miskolci tankerületben lévő intézményekben rendben megkezdődött a 2019-20-as iskolai tanév. A Bársony János Általános Iskolában fúrtak, faragtak, illetve festettek ahhoz, hogy tiszta termek várják a csemetéket. Kisebb felújításokat tudtak eszközölni, de a megújulás, mint a szigetelés, az ablakcsere, a fűtés, a víz és az áramrendszer korszerűsítése még várat magára a 45 éves épületben. Már 20 osztályuk van, ugyanis az elmúlt években 3 első osztályt is tudtak indítani. Hoskó Orsolya intézményvezető azt is elmondta, hogy a szakos ellátottságuk sok más intézménnyel szemben 100 %-os.
2019-09-08 |
A Hajdúböszörményi Bocskai Téri Református Egyházközség ünnepi istentiszteleten ad hálát a Baltazár Dezső Református Általános Iskola felépült tornacsarnokáért szeptember 8-án, vasárnap 15 órától, amikor Fekete Károly Püspök hirdet igét.
2019-09-06 |
A tervek szerint szeptembertől új épületben folytatódik a református oktatás Szendrőben. Elkészült az általános iskola új épülete, jelenleg a berendezésén munkálkodnak a Szendrői Református Egyházközségben.
2019-07-19 |
Június utolsó hétvégéjén Debrecenben rendezték meg a Kárpát-medencei Református Iskolák 6. Találkozóját. A házigazda a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola volt, a szakmai és kulturális programoknak otthont adott a Debreceni Református Kollégium történelmi épülete és a Nagytemplom is
2019-07-06 |
Bakonszegen már hagyomány, hogy a református gyülekezet hittanos gyermekei közösen zárják a tanévet, annak ellenére, hogy az alig 1300 lelkes hajdú-bihari településen már nincs helyben oktatás, a szomszédos városba, más iskolákba járnak a gyerekek.
2019-06-27 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt