Iskolakezdési támogatással segíti az önkormányzat a miskolci családokat. A dotáció a következő-2023/2024-es tanévre már igényelhető azok számára, akiknek családjában a nappali oktatás munkarendje szerint alap-, vagy középfokú tanulmányokat folytató, 18 év alatti gyermek tanul, és az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének kétszáz százalékát.
2023-04-20 |
A Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikuma régóta részt vesz az Erasmus+ programban, de idén először kapcsolódhatott be a nemzetközi diákcserébe a szakmai képzéssel. Törökországban szerezhetett gyakorlati tapasztalatot az intézmény mintegy 70 tanulója, elsősorban a turizmus ágazatában. Itt két turnusban dolgozhattak a fiatalok egy szállodában különböző munkaterületeken. És ezzel párhuzamosan Németországba, Olaszországba és Franciaországba is utazhattak diákok.
0:00
0:00
2023-04-14 |
A tavaszi szünet után, a szerdai iskolakezdéssel lehet jelentkezni a nyíregyházi diákoknak az önkormányzati nyári táborokba – így Szigligetre is. Ebben az évben lehetőséget kaptak a hatosztályos gimnáziumok 12-14 éves diákjai és az egyházi iskolákban tanulók is, hogy egy-egy hetet eltöltsenek a Balatonnál.
2023-04-13 |
Átadták a Tolcsvai Általános Iskola új épületét, amit leginkább a felső tagozatos tanulók használhatnak majd. Az eseményen beszédet mondott Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ igazgatója, aki elmondta: az elmúlt időszakban 63 milliárd forintból 119 projekt megvalósítását tűzhették ki célul maguk elé.
2023-04-13 |
A Könyv barátai hálózat tavaly tavasszal indult el Debrecenben és ma már félszáznál is több tagja van, köztük szervezetek, intézmények. A közelmúltban ehhez hivatalosan is csatlakozott a Debreceni Szakképzési Centrum Kreatív Technikuma.
0:00
0:00
2023-04-08 |
Átadták a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola felújított és jelentősen kibővített épületét. A beruházásra több mint 283 millió forintot fordíthatott a fenntartó Sárospataki Tankerületi Központ, ami európai uniós forrásból származott. Mindezt a gyereklétszám növekedése indokolta
2023-04-01 |
Március 31-ig meghosszabbította „Legyél Te a DSZC nagykövete!” pályázatát a Debreceni Szakképzési Centrum, tehát holnapig még beküldhetik egy perces kis bemutatkozó videóikat az érdeklődő nappali tagozatos tanulók.
2023-03-31 |
Decemberre elkészülhet az Immánuel Otthon és Iskola új épülete, amelyben 10 fogyatékkal élő fiatal élhet majd szinte teljesen hétköznapi életet.
2023-03-30 |
Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programját szervezi meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége az Aktív Magyarország Program támogatásával, és ebben több mint 50 ezer résztvevőre számítanak 77 napon keresztül.
2023-03-29 |
Az iskolás évek nem csak a tanulásról szólnak a Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeiben. Számos tevékenység, köztük például a sport is segíti a diákok személyiségének, tehetségének fejlesztését, az egészséges életmódra nevelést, a közösségek megerősítését.
0:00
0:00
2023-03-24 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt