Vajon aki megáll Nyíregyházán a Kossuth téren a város idei, 13 méteres karácsonyfája előtt, elgondolkodik –e, hogy honnan érkezett, hol nőtt fel, hol nőtt ilyen szépre, nagyra?
2022-11-25 |
Már javában zajlanak az előkészületi munkák az MVK Zrt. adventi villamosán. Költségtakarékossági okokból az elmúlt évi díszítés nagyrészt idén is megmarad a járművön, de ezt is fel kell azért frissíteniük.
2022-11-24 |
A Művelődési Ház és Községi Könyvtár szervezésében a lakosság körében több programot indítottak el. A Mikulás házhoz megy program mellett újdonság a Kerékpárkerék gyűjtési program, valamint idén is várják a résztvevőket a jótékonysági fánksütésre.
2022-11-15 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai a gazdasági krízis ellenére sem feledkeznek meg a nehéz körülmények között élő gyermekek karácsonyáról. Idén 1358 gyermek álmát gyűjtötték össze az alapítvány munkatársai, melyeket november végéig lehet teljesíteni. A Kívánságlista program három éve indult, azóta 5500-nál is több kisgyermek ünnepe válhatott örömtelibbé a kezdeményezésnek köszönhetően.
2022-11-12 |
Sokan ott voltak Jézus születésekor, de kevesen érkeztek meg. Márpedig nem elég jelen lenni, hanem meg is kell érkezni hozzá - fogalmazott Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese.
2021-12-24 |
Kétség kívül ritka, elsőre sokaknak szokatlan, de több református gyülekezetben tartanak szenteste éjszakai istentiszteletet, és nem csupán egy új szokásról van szó, írásos adat is alátámasztja, hogy már több száz évvel ezelőtt is volt olyan gyülekezet, aki szenteste éjfélkor tarott könyörgést. Mi a helyzet ma? A Szentes-Felsőpárti és a Győrújbarát-Ménfőcsanaki gyülekezetek példáján keresztül keressük a válaszokat.
2021-12-24 |
Vári Zoltán, a nyíregyházi Szivárvány Idősek Otthonának igazgatója rádiónknak azt mondta: a védettségi oltás meglététől tették függővé a látogatást.
0:00
0:00
2021-12-23 |
Hogy csomagoljunk, mit ajándékozzunk, műfenyőt válasszunk vagy élő fát? Szalay László Pál telkibányai lelkésszel, az Ökogyülekezeti Mozgalom egyik tanácstagjával beszélgettünk.
2021-12-23 |
A karácsony az az ünnepünk, amelyről a legtöbb művész megemlékezett. A IV. századtól ünnepeljük, és már a VI. századtól léteznek alkotások az irodalomban, amelyek erről szólnak. A XVI. századtól pedig hatalmas hagyománya van a karácsonyi alkotásoknak.
2021-12-22 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt